Hírolvasó

A jövő nem teher, hanem lehetőség! címmel tartották meg 2026 június 27.-30. között Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemet.  A városi zöldpolitika volt a fő témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek, melyen szó esett például arról, hogy Budapest legnagyobb kihívása az agglomerációs kiterjedés.

A városi zöldpolitikáról szóló panelbeszélgetést Szilágyi László rögzítette, akiket hallunk:

• a házigazda Őri Ádám, a Zöld Fordulat munkatársa
• V. Naszályi Márta Budapest I kerület zöld önkormányzati képviselője, Budavár korábbi polgármestere,
• Németh Ákos Szombathely zöld önkormányzati képviselője, tanácsnok

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere

Amiről szó esik:

• Mitől zöld egy városvezetés?
• A zöld politikus „autósüldöző”?
• A lokális vagy a globális vezetés feladata a zöldítés? Rezsicsökkentés és ivóvíz dilemmák.
• Mi az az uszodaadó?
• EU pénzügyi prioritások: katonai védelem, mesterséges intelligencia és a gazdák támogatása. Honnan lesz pénz zöldre?
• A klímavédőknek nincsenek nagy traktoraik, nem tudnak látványosan nyomást gyakorolni a brüsszeli bürokratákra.
• Szegények és eszköztelenek az önkormányzatok. 
• Hogyan lehet elérni a lakosságot Budapesten és Szombathelyen?
• Hogyan változott meg a fővárosi döntésmechanizmus a Tisza párt győzelmével?
• A zöldeknek globalizációkritikusabbnak kellene lennie!  A tőke globális, a társadalom lokális – ez az egyik legfőbb probléma. Erre kellene a zöldeknek megoldást találnia.
• Miért fontos megalapítani a zöld önkormányzati képviselők szövetségét?
• Az elmúlt években Budapesten a legnagyobb zöldfelület csökkenés a magánkertekben történt.

Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: Mit jelent a városi zöldpolitika? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A fogyasztási lábnyom az országok fogyasztásának környezeti hatásait méri. Tizenhat mutatóból áll,  
amelyek életciklus-elemzésen alapulnak. Az interaktív grafikonokon meg lehet nézni, hogy hányszorosan
lépik túl az egyes országok a környezet eltartóképességét, és hogy ez hogyan változott az elmúlt években.

Az életcikluselemzés (LCA) egy termék vagy szolgáltatás környezeti hatásait méri a teljes életútja során. 
Az LCA eredményeit az alábbi környezeti hatásokban adják meg:

• Globális felmelegedési potenciál (GWP)
• Ózonréteg-károsító potenciál
• Savasodási potenciál
• Fotokémiai ózonképződés
• Eutrofizáció

További információ található a piros info gomb megnyomásakor.

A Magyarország számokban: Fogyasztási lábnyom bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az átmeneti tarvágási tilalom lejárta után – szó szerint – gyökeresen át kell alakítani a védett és magas természetességű erdőkben zajló gazdálkodást; nem is „csak” primer természetvédelmi, hanem elsősorban klímavédelmi megfontolások miatt. A természetvédő szervezet pontokba szedett útmutatót készített a legfontosabb feladatokról, megmutatva azt is, hogy melyik mekkora erdőterületet érintene.

Ahogyan arról korábbi írásunkban már beszámoltunk, a zöldtárca május közepén azonnali moratóriumot hirdetett a védett erdők fakitermelésére. A kapcsolódó miniszteri utasítás védett és Natura 2000 területeken lévő magas természetességű állami erdőterületek számára biztosít védelmet. Az érintett zónákban – összességében a hazai erdők mintegy 30%-ában – szeptember 30-áig tilos a fakitermelés. A WWF Magyarország közleménye ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az átmeneti mentesség csak egy közbenső megállóhely, és nem a végállomás: a moratórium lejártával hosszú távon és gyökeresen át kell alakítani a természetvédelmi és turisztikai szempontból legértékesebb erdeink kezelését.

A természetvédő szervezet szerint a legfontosabb, hogy a védett és Natura 2000 területeken végleg be kell fejezni a tar- és végvágásokat, illetve a jelentősebb kiterjedésű védett területeket végleg ki kell vonni a gazdasági célú faanyagtermelésből (amihez nyilvánvalóan a működés finanszírozását is át kell alakítani ezt ugyanis jelenleg a fakitermelés bevételei fedezik). A WWF úgy látja, hogy a váltás nem egyszerűen természetvédelmi érdek, hanem olyan szükségszerűség, amely a hazai klímaalkalmazkodás egyik elkerülhetetlen lépése.

Ez a kérdés ma a magyar erdőgazdálkodás egyik legtöbbet tárgyalt szakmai dilemmája. Ahhoz, hogy megértsük, fontos néhány alapvető összefüggést megismerni az erdők ökológiai szerepével kapcsolatban. A  legfőbb, hogy klímaváltozás következtében gyakoribbá váló hőhullámok, aszályok és szélsőséges időjárási események mellett a zárt erdők mikroklímájának megőrzése másképpen nem biztosítható. A zárt lombkorona jelentősen mérsékli a hőmérsékleti szélsőségeket: árnyékolja a talajt, csökkenti a párolgást, magasabb páratartalmat biztosít, és kedvezőbb feltételeket teremt a fiatal fák, valamint a teljes erdei élővilág számára.

Amikor egy magas természetességű erdőben nagy területen egyszerre eltűnik a lombkorona a tarvágás vagy végvágás következtében, a talaj sokkal gyorsabban felmelegszik és kiszárad. Ez nemcsak a természetes felújulást nehezíti meg, hanem növeli az aszálykárok, a talajerózió és -degradáció, valamint az aszályok, a viharok és a villámárvizek negatív hatásainak kockázatát is. A folyamatos erdőborításra épülő gazdálkodás ezzel szemben lehetővé teszi, hogy az erdő szerkezete és mikroklímája a fakitermelés során is nagyrészt fennmaradjon. Az újulat az idősebb fák védelmében fejlődik, a talaj kevésbé veszít nedvességet, és az erdő ellenállóbb marad a klímaváltozás hatásaival szemben. A többkorú, változatos szerkezetű állományok emellett általában stabilabbak a széldöntésekkel, a kártevőkkel és a betegségekkel szemben is.

Természetesen élőhelyvédelmi szempontból is jelentős különbség van a két megközelítés között. A magas természetességű erdők rengeteg olyan növény- és állatfaj élőhelyét biztosítják, amelyek érzékenyek a környezet hirtelen megváltozására.  Jó példa erre a hazai bükkösök és gyertyános-tölgyesek élővilága. Számos erdei madárfaj – például a fekete harkály, a közép fakopáncs, a kék galamb vagy a légykapó – idős fák odvaiban költ, és olyan összefüggő erdőállományokat igényel, ahol a lombkorona hosszú időn keresztül folyamatos. Egy nagyobb tarvágás nemcsak a fészkelőhelyeket szünteti meg, hanem megváltoztatja a fényviszonyokat, a hőmérsékletet és a táplálékforrások elérhetőségét is. Hasonlóan érzékeny számos erdei növényfaj, például az odvas keltike, a salátaboglárka vagy a szellőrózsa, amelyek a hűvös, párás erdei mikroklímához alkalmazkodtak. A lombkorona hirtelen eltűnése kedvezőtlen feltételeket teremt számukra, miközben a nyílt területeket kedvelő, gyakran inváziós növényfajok könnyebben megtelepedhetnek.

Számos bogárfaj, gomba, zuzmó és moha kizárólag idős, korhadó fákon vagy kidőlt fatörzseken képes fennmaradni. Ha egy erdőrészletet egyszerre vágnak le, ezeknek az élőhelyeknek jelentős része szintén eltűnik. Folyamatos erdőborítás mellett viszont mindig maradnak különböző korú fák, természetes odvak és holtfa, így ezek a fajok hosszú távon is fennmaradhatnak. A mikroklíma változására különösen érzékenyek a kétéltűek és számos talajlakó szervezet. Az olyan fajok, mint a foltos szalamandra vagy több csigafaj, a hűvös, nedves erdei környezethez kötődnek. Ha a talaj kiszárad és a páratartalom csökken, állományaik gyorsan visszaeshetnek, miközben a talajszint élővilága alapvető szerepet játszik a tápanyagok körforgásában és az erdő egészséges működésében.

Egy szó, mint száz: a nagy kiterjedésű vágásterületek megszakítják az erdei élőhelyek folytonosságát, míg a folyamatos erdőborítás mellett végzett gazdálkodás sokkal inkább megőrzi az erdő ökológiai működését és biodiverzitását. De a karbonkörforgás szempontjából is egyre nagyobb jelentősége van az idős erdők megőrzésének. Bár a fiatal fák gyorsabban növekednek, a nagy, idős erdők hatalmas mennyiségű szenet tárolnak a fatömegben, a talajban és a holtfában is. A nagy területű végvágások ezt a szénraktárt is megbolygatják, miközben a folyamatos erdőborítás lehetővé teszi, hogy az erdő egyszerre maradjon szénelnyelő, élőhely és gazdasági erőforrás. (Ez a szemlélet természetesen nem minden erdőtípusra alkalmazható egyformán. Az intenzíven kezelt faültetvények – például egyes akácosok, nemesnyár-ültetvények vagy fenyvesek – esetében a tarvágás továbbra is a gazdálkodási rendszer része lehet. A szakmai diskurzus elsősorban a magas természetességű, őshonos lombos erdőkről, például a bükkösökről, gyertyános-tölgyesekről és tölgyesekről szól, ahol egyre több kutatás támasztja alá, hogy a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás érdekében a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás hosszú távon ellenállóbb és ökológiailag kedvezőbb megoldást jelent.)

Az említett WWF-közlemény úgy fogalmaz: „A tavaszi időszak tarvágásokkal kapcsolatos társadalmi vitái megmutatták, valós igény van arra, hogy a nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek és egyéb védett területek erdeinek kezelése a jövőben másképpen történjen, a Gemenctől egészen a Zempléni-hegységig.” Hogy milyen legyen a „másképpen”, arról a szervezet egy hétpontos listát készített:

1) A védett és Natura 2000 területek őshonos fafajú erdeiben, mintegy 600 ezer hektáron meg kell szüntetni a vágásos üzemmódú erdőgazdálkodást, vagyis a tar- és végvágás lehetőségét.

2) A nemzeti parkokban és tájvédelmi körzetekben, 2-300 ezer hektáron ki kell jelölni a faanyagtermelésből kivont, jelentős kiterjedésű erdőtömböket – ún. természeti övezeteket (más néven magterületek vagy A-zónák) –, ahol kizárólag természetvédelmi erdőkezelés végezhető, illetve lehetőség szerint az erdők háborítatlan állapotú fenntartása kap prioritást. Fontos, hogy a védett területek természeti övezeteinek kezelése a nemzetipark-igazgatóságokhoz kerüljön.

3) A 140 évnél idősebb fákból álló, magas természetességű szentélyerdőkben, mintegy 15 ezer hektáron kizárólag természetvédelmi erdőkezelés történhet, az elsődleges cél pedig háborítatlan állapotuk fenntartása legyen, bárhol is vannak az országban!

4)  A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében a védett és Natura 2000 területeken, összesen mintegy 800 ezer hektáron az őshonos fafajokból álló, elegyes, vegyes korú erdők kialakítására és megőrzésére kell alapozni, nem a távoli tájak idegenhonos fafajaira.

5) Biztosítani kell a nem vágásos üzemmódú erdőgazdálkodás, illetve a természetvédelmi erdőkezelés termőhelyi feltételeit – mindenekelőtt a természetes vízellátottságot, illetve vízpótlást, az emberi beavatkozás miatt túlszaporodott patás nagyvadfajok létszámának szabályozását az erdei újulat túlzott károsításának megelőzése érdekében, valamint az inváziós tulajdonságú idegenhonos, fásszárú fajok visszaszorítását.

6) Csökkenteni kell a kitermelt faanyag mennyiségét, és meg kell szüntetni a tűzifa pazarló felhasználását – különösen a biomassza-erőművekben.

7) Az állami erdőket kezelő intézmények finanszírozását fenntarthatóvá kell tenni, hogy ne a fakitermelésből származó bevétel képezze a működésük alapját. Védett és Natura 2000 területeken az erdőgazdálkodást állami forrásokból kell támogatni.

Az utóbbi szemponthoz külön magyarázatot is fűztek: „A természetvédelmi és turisztikai szempontból legértékesebb erdeink természetességének és ellenállóképességének megőrzése az itt végzett gazdasági célú faanyagtermelésnél jóval fontosabb össztársadalmi érdek, ezért a kezelésüket feltétlenül új alapokra kell helyezni. A feladat megkívánja a jelenlegi erdőtervezés felülvizsgálatát, a védett területekre vonatkozó kezelési tervek elkészítését és az intézményi rendszer átalakítását.”

A Ilyen lehetne a védett erdeink jövője – feladatlista a WWF-től bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A három országban, 16 helyszínen rendezett, 48 csapatos világbajnokság a becslések szerint minden idők legnagyobb karbonlábnyomú sporteseménye lehet: a kibocsátások döntő része a repülésre épülő logisztikából származik. Szász Anna Dorottya, a Green Policy Center junior elemzője szerint miközben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA kommunikációjában hangsúlyos cél a klímavédelem, a földrajzilag szétszórt rendezési modell, a szurkolói utazások, az extrém hőség és a fosszilis szponzoráció egyre inkább megkérdőjelezik e vállalások hitelességét.

Szerző: Szász Anna Dorottya, a Green Policy Center junior elemzője

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

Miközben sokan találgatják és fogadnak arra, ki nyeri a tornát, a „vesztes” kiléte már most egyértelmű: maga a bolygónk. Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett világbajnokság minden eddiginél nagyobb léptékű: a korábbi 32 helyett már 48 válogatott vesz részt, 104 mérkőzést játszva három hatalmas területű országban, 16 különböző helyszínen. A városok között sok esetben több mint 4000 kilométer a távolság, amelyet a jelenlegi egyesült államokbeli infrastruktúrát ismerve reálisan csak repülővel lehet megtenni.

A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) kommunikációjában a klímavédelem hangsúlyos célként jelenik meg, a gyakorlatban azonban ezek a vállalások egyre nehezebben tűnnek hitelesnek. Gianni Infantino 2022-ben még azt ígérte, hogy a katari világbajnokság karbonsemleges lesz, és a szervezet hosszú távú tervei szerint 2040-re elérné a klímasemlegességet. Bár ez a stratégia nem kizárólag a világbajnokságokra vonatkozik, a torna logisztikáját, a szurkolói utazásokat és a teljes kibocsátási képet nézve egyre nehezebb valódi fordulatként értelmezni a sportág környezeti terhelésében.

A klímaváltozás már a játékosok és a szurkolók biztonságát is veszélyezteti

A stadionokban közben nemcsak a hangulat, hanem a hőmérséklet is egyre forróbbá válik. A klímaváltozás következtében kialakuló extrém időjárási viszonyok a játékosok, a szurkolók és a szervezők biztonságát is veszélyeztethetik. Ennek egyik példája, hogy a Philadelphiában rendezett Franciaország–Irak mérkőzést több órára is félbe kellett szakítani a heves esőzés, az erős szél és a villámlás miatt. Emellett az extrém hőség is komoly kihívást jelent a világbajnokság megrendezése során: az előrejelzések szerint a torna 16 helyszíne közül 14-ben a WBGT-érték (a kicsit fura nevű ún. nedves gömbhőmérsékleti index – amely a hőmérsékletet, páratartalmat, napsugárzást és szélhatást együtt vizsgálva mutatja meg az emberi testre való hőterhelést) meghaladja a 28 °C-ot, ami már egészségügyi kockázatot jelenthet a sportolók számára. Ráadásul az Egyesült Államokban a statisztikák szerint a hőség több halálesetet okoz évente, mint bármilyen más szélsőséges időjárási jelenség. Tehát az extrém hőmérséklet és a hőhullámok nemcsak a játékosokra, hanem valamennyi résztvevőre kockázatot jelentenek.

A repülésre épülő rendezés teszi kiugróvá a vb karbonlábnyomát

A probléma gyökere a földrajzilag szétszórt rendezési modell, ahol a csapatok és szurkolók milliói kényszerülnek folyamatos repülésre a mérkőzések között. Ezt jól mutatja, hogy az üvegházhatású-gáz (ÜHG) kibocsátások döntő része – mintegy 85 százaléka – a légi közlekedéshez köthető. A csapatok és stábok a nagy távolságok miatt akár több száz vagy több ezer kilométert repülnek egyik mérkőzésről a másikra. Például Bosznia-Hercegovina válogatottja a csoportmeccsei során több mint 5000 kilométert utazott Toronto, Los Angeles és Seattle között. Ez több, mint a Lisszabon-Moszkva távolság.

Ehhez társul a szurkolók utazása is: több millió néző mozdul meg, ami tovább növeli a kibocsátásokat. A BBC becslése szerint egy angol szurkoló, aki végig követi csapatát a tornán egészen a döntőig, önmagában körülbelül 3,5 tonna szén-dioxidot juttat a légkörbe. Így egyetlen mérkőzés teljes karbonlábnyoma – az utazásokkal együtt – akár 72 ezer tonnára is rúghat, ami megegyezik 48 000 autó átlagos éves kibocsátásával. Összességében az előrejelzések szerint az idei futball-világbajnokság lehet a történelem legnagyobb ÜHG-kibocsátású sporteseménye, mintegy 9 millió tonna kibocsátással, ami közel kétszerese az előző tornák mértékének, és majdnem hatszorosa a 2024-es párizsi olimpia kibocsátásának.

Némi vigaszt ad, hogy a világbajnoksághoz szükséges stadionok már rendelkezésre állnak, így legalább az építkezések nem növelték tovább a torna ökológiai lábnyomát.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nem igazán töri magát a bolygóért…

Mindeközben a FIFA többéves partnerséget kötött egy szaúd-arábiai olajvállalattal, az Aramco-val, amely a világ egyik legnagyobb vállalati szén-dioxid-kibocsátója, és 1965 óta a globális kibocsátások több mint 4 százalékáért felel. Összehasonlításképpen Oroszország is valamivel több mint 4 százalékáért felel a globális kibocsátásoknak évente.

Ez a környezetterhelő tendencia a következő világbajnokságok esetében sem látszik megtörni: 2030-ban a torna három kontinensen zajlik majd (igaz, a dél-amerikai helyszínek összesen 3 meccset érintenek, a nagyja Spanyolország-Portugália-Marokkó területén oszlik el, azaz a mostani világbajnokságnál jóval kisebb területen), 2034-ben pedig Szaúd-Arábia lesz a rendezvény házigazdája. Az előbbinél a nagy távok miatti utazások (a 3 kihelyezett meccs miatt) és a világ legnagyobb focistadionjának építése, míg az utóbbinál az építeni tervezett 11 új stadion és annak energiafelhasználása (beleértve a nézőtéri hűtést) okoznak majd komoly környezeti kihívást.

…miközben a futballnak lenne ereje a klímavédelemhez

Ugyanakkor léteznek előremutató nemzetközi kezdeményezések is. Az ENSZ Football for the Goals programja például a futball közösségén keresztül igyekszik támogatni a fenntartható fejlődési célok elérését. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is aktívan dolgozik a 2040-es klímasemlegességi célok elérésén, és 2024-ben elindította saját egységes karbonlábnyom-kalkulátorát, amely lehetővé teszi, hogy a klubok és a szövetség is nyomon kövessék kibocsátásaikat. Emellett egyre hangsúlyosabb szerepet kap a stadionok és a futballhoz szükséges infrastruktúra fenntarthatóbbá tétele: az UEFA EURO 2024 klímaalapon keresztül több mint 2300 németországi klub nyújtott be pályázatot, amelyek közül 80 kiválasztott klub összesen 2,3 millió euró támogatásban részesült létesítményeik korszerűsítésére, például napelemek, LED-világítás és hőszivattyúk telepítésére, valamint elektromos buszok beszerzésére.

Az UEFA emellett az edukációban is fontos szerepet vállal: egy közös UEFA–Európai Bizottság televíziós kampányt is indított #EveryTrickCounts címmel, amelyben korábbi sztárjátékosok – többek között Luís Figo és Gianluigi Buffon – mutatják be, hogy a mindennapi élet apró változtatásai is érdemben hozzájárulhatnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez.

Hiszen ahogy Nigel Topping, a COP26 magas szintű klímaügyi nagykövete is fogalmazott: „Sok szempontból a futball ugyanazokat a készségeket igényli, amelyekre a klímaválság kezeléséhez is szükségünk lesz: kitartást, alkalmazkodóképességet és egy valóban együttműködő, ‘teljes csapatként’ működő megközelítést.” Talán egy napon a FIFA is elkötelezi magát amellett, hogy a nagymértékű ÜHG-kibocsátás helyett a fenntarthatósági célok szolgálatába állítsa a sport által összefogott globális közösséget.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Minden idők legnagyobb karbonlábnyomú sporteseménye lehet az idei futball-vb bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az Orbán-kormány Energiaügyi Minisztériuma 2026 elején újabb bányászati koncessziókat hirdetett meg nem hagyományos szénhidrogének kutatására és kitermelésére. A pályázatok határideje májusban lejárt, ám nemcsak hogy elmaradt az eredményhirdetés, de félszáz civil szervezet követel “stop palagáz” moratóriumot, vagyis, hogy a Magyar-kormány ne kössön új koncessziós szerződéseket nem hagyományos gázra. Összeállításunk reflektorfényébe a környezeti szempontokat állítottuk.

M. Tóth Tivadar geológussal, a Magyarhoni Földtani Társulat elnökével készített interjúnkban nemrég tisztáztuk, mi a különbség a hagyományos és a nem hagyományos szénhidrogének keletkezésében és kitermelésében. Bár a hazai közbeszéd a nem hagyományos gázfelhalmozódást „palagáz” néven ismeri – a környezetvédő szervezetek is ezt a kifejezést használják – Magyarországon leginkább tömött homokkőben bezáródott gázkészletekkel (tight gas) találkozunk, nem palagázzal. Cikkünkben ezzel foglalkozunk, és ahol a „palagáz” kifejezést kell használnunk, ezt értjük alatta.

Minden, ami a föld alatt van, állami tulajdon, közös kincsünk. Az Állami Ásványi Nyersanyag és Geotermikus Energiavagyon nyilvántartását a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) vezeti. Ha az utóbbi évek adatait mutató táblázat “nem konvencionális földgáz” sorát nézzük, csaknem 4 milliárd köbméter lapul a föld alatt, kemény, rossz áteresztő képességű kőzetekbe zárva. Ebből a kitermelhető mennyiség kb. 1,6 milliárd köbméter. Hogy mennyi ennek a gazdaságosan kitermelhető része, az piaci, technológiai, környezeti tényezőktől is függ.

A földtani vagyon kutatásának és kitermelésének jogát az állam meghatározott időre engedi át. Kijelöl egy-egy koncessziós területet, és pályázatot ír ki. A nyertes vállalat koncessziós szerződést köt az állammal, amely rögzíti a kutatási programot – a minimálisan vállalt beruházásokat, a kutatási és kitermelési határidőket, a koncessziós díj és a bányajáradék mértékét, a környezetvédelmi és rekultivációs kötelezettségeket. A koncesszió általában 20 évre szól, és meghosszabbítható.

Az állam bevétele egyelőre elenyésző

A kutatási és kitermelési jog megszerzéséért a vállalat koncessziós díjat fizet, egyszerre, vagy meghatározott ütemezésben, mértékét a pályázat során részben maga ajánlja meg.

Bányajáradék formájában folyamatos részesedése is van az államnak a kitermelt ásványkincs értékéből. Kőolaj és földgáz esetében a bevallás és a befizetés havonta történik. Hagyományos szénhidrogének esetében a bányajáradék mértéke a világpiaci áraktól függ. Nemhagyományos szénhidrogéneknél – palagáz, tight gas stb. – a bányajáradék 2 százalék, azért, hogy a technológiailag nehezebb, drágább kitermeléseket gazdaságosabban lehessen megvalósítani. Magyarországon az állam jelentős részesedést kap, ugyanakkor a nemhagyományos készletek kitermeléséhez (például a Makói-árok mély gáztárolóiban) kedvezőbb feltételeket biztosít.

A hazai összes földgáz termelésének nagyságrendje az utóbbi években kb. 1,8–2,0 milliárd köbméter/év. Ebből a hazai palagázkitermelés “zászlóshajója”, a legnagyobb nem-konvencionális gázkitermelési program, a Corvinus-projekt eredménye az első években összesen 0,12 milliárd köbméter körül volt, ami kb. 2-4 százalékos arányt jelent évente. A Békés megyei Sarkad-Nyékpuszta térségére koncentráló projektet – melyet nemzetgazdasági okokból kiemelt beruházásként engedélyezett az Orbán-kormány 2022-ben – nem egy nagy gázmezőként kell elképzelni, hanem több, gyorsan fejlesztett kútból álló rendszerként, melyben a termelés változó. Szakértők szerint a Corvinus várható teljes felfutása annyi lesz, mint egy-egy nagyobb hazai hagyományos mező (pl. Algyő térsége) éves termelése. Csillagászati állami bevételekről tehát jelenleg nem beszélhetünk.

A Corvinus-projekt gazdája a 2021-ben létrehozott Corvinus Energy Kft. A konzorciumban 50–50 százalék a magyar állam tulajdonában álló MVM CEEnergy Zrt. és a Horizont General LLC (USA) tulajdonrésze. A projekt célja a hazai gáztermelés növelése, főleg a Békés megyei térségben. A Corvinus a legnagyobb a palettán, de rajta kívül vannak még zalai és alföldi „tight gas” kitermelések, a MOL és kisebb hazai szereplők régebbi mélyfúrásos vállalkozásai, valamint korábbi nagy reményű próbálkozások a Makói-árok körül.

Több hazai környezetvédő szervezet kifogásolja, hogy az állam jelentős összegekkel támogatja a Corvinus-projektet. A nyilvánosan elérhető információk alapján nem ismert olyan vissza nem térítendő állami támogatás, amelyet a konzorciumnak megítélt volna a kormány, az állam szerepvállalása az MVM-en keresztül, az 50 százalékos tulajdonosi befektetés, valamint a kikönnyített út (nemzetgazdasági kiemelés) formájában valósul meg.

Gázos remények

Megkérdeztük Takácsné Tóth Borbálát, a Corvinus Egyetem REKK (Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont) főmunkatársát, hogy az eddigiek tükrében mit lehet remélni a hazai gázkitermelés további támogatásától.

“A magyarországi gázmezők hagyományos készleteinek nagyobb részét már kitermelték – felelte a közgazdász –, az elmúlt 20 évben folyamatosan arról beszéltünk, hogy ezek kimerülőben vannak. A palagázkitermelést a repesztéses technológia nagyon megnövelte az Egyesült Államokban, Európában azonban nem vált széles körben elterjedt módszerré. Sok országban be is tiltották, többek között azért, mert a repesztésekkel járó földrengések és a technológiához használt adalékanyagok – melyek pontos összetételét a cégek sokszor üzleti titokként kezelik –, erős lakossági tiltakozást váltottak ki. A kitermeléseknek az európai gázválság adott újabb lökést. Hollandiában is, amely korábban a legnagyobb európai szereplő volt, ám környezetvédelmi okok miatt leállították a repesztéseket, a 2020-21-es gázválság után kicsit megemelték a kitermelést. Mára Magyarországon is csökkent a lakossági fogyasztás, és pár százaléknyit nőtt a hazai bányászat. Fontosnak tartom ennek folytatását, de nem támogatnám fosszilis energiahordozók kitermelését ott, ahol gyatra minőségű a gáz, és magas a környezeti kockázat. Nagy mélységekből való palagáz-kitermelésre ugyanis nemcsak Magyarországon, de másutt sem áll rendelkezésre megfelelő technológia. A nagy játékosoknak számító nemzetközi cégek közül több is próbálkozott ezzel a Makói-árokban, de nem jártak sikerrel.”

A vízhasználat kockázatai – pró és kontra

A csaknem átjárhatatlan kőzetekbe szorult nemhagyományos szénhidrogének kitermelését a környezetvédő szervezetek leginkább a rétegrepesztések környezeti kockázatai miatt ellenzik. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint súlyos és összetett ökológiai kockázatokat rejt ez az iparág – különösen a legújabb koncessziók célpontjául kielölt területeken, a Duna–Tisza közi Homokhátság, a Hortobágy, a Tisza-tó térsége, a Dunántúlon zalai erdők és lápok, valamint további Natura 2000-es területeken, illetve ezek közelében.

“A technológia területfoglalása, vízigénye és a vegyszerhasználat miatt a palagáz-projektek nemcsak a környezetre, de az élelmezésbiztonságra is kihatnak – mondja Galambos Eszter, az MTVSZ programfelelőse. – Egyetlen fúrt palagázkút teljes élettartama alatt – egy bányavállalkozó által megadott adat szerint – közel 4000 köbméter vizet használ el a fúrásokhoz illetve a többszöri rétegrepesztéshez. Békésben jelenleg 6 palagázkút működik, korábban összesen 50 kútról beszéltek – bár az aktuális tervek nem ismertek. Kiskunhalasnál pedig 100 gázkutat terveznek, miközben a homokhátsági félsivatagban a vízőrzők, a vízügy és a gazdák minden csepp víz megőrzéséért megküzdenek. Ráadásul ennyi gázkút, út és vezeték kiépítése feldarabolja az élőhelyeket, ami a beporzók visszaszorulása miatt is érinti az élelmiszer-termelést.”

A környezetvédők másik fő ellenvetése az, hogy a felhasznált vegyi anyagok idővel elszennyezhetik a vizeket, veszélybe kerülhetnek az ivóvízbázisok, a mezőgazdaság illetve akár a gyógyturizmus vízforrásai, a helyi emberek megélhetése.

Holoda Attila energetikai szakértő, bányamérnök, az Aurora Energy Kft. ügyvezető igazgatója szerint a környezetvédők gyakran az amerikai rossz tapasztalatokat vetítik rá az európai viszonyokra, holott a viszonyok jelentősen eltérőek.

“Az európai kontinensen a nem-hagyományos szénhidrogén-termeléshez hidraulikus rétegrepesztés során létrehozott repesztési hossz a legjobb esetben is max. 100-150 méter hatósugarú, és több ezer méteres mélységben zajlik. Lényeges különbség az is, hogy az európai hidraulikus rétegrepesztések maximum néhány száz – és nem több ezer – köbméternyi vizet használnak fel, és azt tisztítást követően visszajuttatják a környezetbe. A víz több forrásból származhat, legtöbbször felszíni vizekből, illetve, ha a környéken nincsen folyó vagy felszíni víz, kutat fúrnak. A Homokhátság kiszáradásához ennek a tevékenységnek nincsen köze, mert a földgázkitermeléshez kapcsolódó folyamatok több ezer méter mélységben, egészen messze a vízadó rétegektől zalanak. Magyarországon szigorú környezetvédelmi szabályozás védi mind a felszín alatti, mind a felszín közeli vizeket, amit a bányászatnak és az olajiparnak is be kell tartania.”

“1957 óta repesztünk”

A rétegrepesztések érintik többek között Harkány környékét is. Felmerül a kérdés, hogy ez veszélyeztetheti-e a harkányi fürdő vízellátását. Holoda Attila szerint ez kizárt.

“A szénhidrogén és egyéb bányászati területeket „bányatelkek” határolják le, a geotermikus és egyéb vízbázisokat pedig „vízbázis védőidomok”. Mindenkor előzetesen megvizsgálják, hogy a repesztésre kijelölt terület és a közeli vízbázis mélységét tekintve ugyanaz a réteg-e, azaz van-e köztük bármilyen földtani kapcsolat. Hajdúszoboszlónál például van gyógyvízbázis és van földgázmező és egy földalatti gáztároló is, ám ezek teljesen különböző földtani rétegekben helyezkednek el, így kizárt, hogy ezek között bármilyen hidrodinamikai kapcsolat legyen. De hogy ez még véletlenül se fordulhasson elő, megfigyelőkutak mérik a rétegek nyomását. A gázkitermelés következtében ugyanis csökken a réteg nyomása, és ha ez a csökkenés beazonosítható valamelyik ivó-, vagy gyógyvízbázisnál, az már direkt hidrodinamikai kapcsolatra utal. Volt korábban ezzel kapcsolatosan összetűzés a szénhidrogénipar és a gyógyfürdők között a zalakarosi térségben, a Sávoly környéki olajmezőknél, ám a hidrodinamikai vizsgálatok és megfigyelő kutak igazolták, hogy nincs direkt kapcsolat a vízadó rétegek és az olajmező között.”

A szakember elmondta, hogy a rétegrepesztést, mint rétegserkentési technológiát nem a palagáz-kitermeléshez “találták fel”, hanem már a XX. század elejétől alkalmazzák. Magyarországon 1957 óta több mint 2500 repesztést végeztek, bármiféle kimutatható, dokumentált környezeti károkozás nélkül.

” Egy-egy nem-hagyományos kút lefúrása általában egy-másfél év, hiszen nagy mélységbe kell hatolni, és nem úgy zajlik, mint az USÁ-ban, ahol szakmányban fúrnak és repesztenek. Nálunk két repesztési időszak között eltelik jó néhány hónap, vagy inkább év, nincsenek sorozatban végzett rétegrepesztések. A Kiskunság szénhidrogén-kitermelés szempontjából az 1960-as évektől az egyik legfontosabb térség. A tevékenység velejárója, hogy az olajjal meg a földgázzal együtt vizet is ki tudunk nyerni, de nem abból a rétegből, ami a mezőgazdaság szempontjából fontos, hanem 1800-2000 méteres mélységből. Ez az ún. „rétegvíz” alkalmatlan arra, hogy a felszíni vízhiányt pótolja, mert tele van mindenféle ásványi anyagokkal és sókkal. Ezért például tilos is a felszíni vizekbe engedni, vissza kell sajtolni abba a rétegbe, ahonnan kiszedték.”

Az MTVSZ szakértői a vizek szennyeződését említik az egyik jelentős kockázatként, az élelmezésbiztonsági, területhasználati kockázat mellett. A vízre gyakorolt hatásnál fontos tényező a rétegrepesztéshez használt „koktél”, amely többféle vegyszert tartalmaz.

“Emellett a kitermelés és feldolgozás során benzol, metán, illékony szerves vegyületek, nitrogénoxidok, szén-monoxid és por kerül a levegőbe – mondja Galambos Eszter. – A rákkeltő benzol jelenlétét és a metánszivárgást hazai mérések is igazolták. Nemzetközi tapasztalatok szerint a palagáz-kitermeléshez köthető környezetszennyezés légúti és idegrendszeri problémákat okozhat. Az infrastruktúra kiépítése, működtetése és a kitermelt olaj szállítása megnövekedett teherforgalommal, zaj- és porszennyezéssel jár, és tönkreteszi a helyi úthálózatot és élőhelyeket, mindez Natura 2000-es és más védett területeken is folytatódna az új koncessziók számára kijelölt helyszíneken.”

Az iparági kockázatokat elemző irodalom bőségesen foglalkozik azzal, hogy a rétegrepesztéshez használt vegyi anyagok, maga a repesztés és az azt követően visszasajtolt víz felszabadíthat-e a mélyebb rétegekben természetesen jelenlévő toxikus nehézfémeket (pl. arzén, ólom, bárium) és radioaktív elemeket, ezek bemosódhatnak-e a vízkészletbe. Ezek a kérdések túlfeszítik e cikk kereteit, ám körültekintő vizsgálatuk aligha nélkülözhető.

Mi van a koktélban?

Magyarországon a Natura 2000-es és nemzeti parki területeken szigorú szabályok mellett lehet ipari tevékenységet végezni, állapítja meg Holoda Attila, aki szerint a technológiai szabályok betartása mellett a rétegrepesztések nem jelentenek kockázatot a természeti környezetre.

“A környezetvédelmi hatóságok feladata a speciális feltételrendszer megállapítása és betartatása, ám túlterheltség és szakemberhiány miatt jellemzően inkább marad az egyértelmű tiltás, indoklás nélkül, holott a Natura 2000-es EU-s irányelvek szerint nem tiltani, hanem gondosan szabályozni kellene az ipari tevékenységet. Például, ha egy madárfajnak költési időszaka van, akkor zajvédő falat kell építeni arra az időszakra. Ha az alapos és indokolható szabályozásból adódóan aránytalanul sokba kerülnének a műszaki intézkedések, olyankor a beruházók inkább igyekeznek elkerülni a Natura 2000-es területeket. De nem mindig lehet, miután a természetvédelmi és Natura 2000-es területek több mint 27 százalékát fedik le Magyarországnak, ami nemzetközi összehasonlításban egészen magas, az átlag 15-18 százalék.”

Galambos Eszter úgy tapasztalja, elméletben mindig minden jól hangzik, a valóság azonban néha másként fest, mint a határozatokban.

“Van monitoring, fölszerelnek mérőeszközöket, csak éppen nem mindig oda, ahol probléma van. Súlyos szennyezések történhetnek felszíni kezeléskor, felmerülhetnek szivárgások, balesetek, tárolás, szállítás közben. A repesztéshez használt vegyi anyagok egy része káros az egészségre. A cégeknek erre általában az a válaszuk, hogy a háztartásokban is meglevő anyagokat használnak – ami leegyszerűsítő, nem is mindig igaz. Ráadásul itt tonnányi mennyiségben, sokféle vegyületből álló koktélként használják ezeket.”

Úgy tűnik, a fő probléma itt is az – akár a hazai akkumulátoripar esetében -, hogy az ipari szereplők nem tartják be a szabályokat, a kapacitáshiánnyal küzdő hatóságok pedig nem ellenőrzik, vagy ha igen, a projekt egy-egy részletét, és minimális szankciókkal meg lehet úszni a környezetszennyezést. A lakosság pedig eleve gyanakvó és elutasító, pláne, ha nyílt kommunikáció helyett titkolózással, tagadással találkozik. A helyiek egyszer csak arra eszmélnek, hogy történik valami a határban, és ha kérdeznek, senki nem válaszol. Mind a sajtó, mind a civilek falakba ütköznek, a közérdekű dokumentumokat hiába kérik ki, a hivatalok – jelen esetben a bányahatóság, az SZTFH – visszatartják az információkat. Ez történik most éppen Zala megyében, ahol a helyiek új bányászati tevékenységet észleltek.
Az sem elhanyagolható baj a helyieknek, hogy a bányászati tevékenység maradandó sebet üt a tájon, ám sokan rétegrepesztések okozta földrengésektől is tartanak. Bár tudományosan nem bizonyított, és jogilag is nehéz az ok-okozati összefüggés kimutatása a rétegrepesztés és a földrengések gyakorisága, mértéke között, a környezetvédők szerint nem elhanyagolható a kockázat. Amerikai tapasztalatairól Takácsné Tóth Borbála így beszél.

“Oklahomában mondta el nekem az ottani hatóság embere, hogy, bár nem lehet egyértelműen bizonyítani az összefüggést, de az tény, hogy korábban Oklahomában nem voltak földrengések, és mióta gázkitermelés zajlik, azóta vannak. Úgyhogy az a döntés született: amennyiben a földrengés erőssége meghaladja a 4-es szintet, a gázkitermelő cégek kapacitását 20 százalék-kal csökkenteni kell. Ha pedig az 5-ös szint fölé megy a föld mozgása, teljesen abba kell hagyni a kitermelést.”

Szökik a metán

A palagáz-kitermelés velejárójaként nem elhanyagolható mennyiségű metán kerül a levegőbe. Ezt a cégek fáklyázással kezelik, vagyis a kiszökő metánt elégetik. A Világbank adatsorait elnézve szörnyülködhetünk azon, hány milliárd köbméter gázt fáklyáznak el évről évre a nagy termelő országok (Oroszország, Irán, Irak, Venezuela, USA). De mellé tehetjük kis országunk e tekintetben is “zászlóshajó” Corvinus-projektjét is, amely 2024-ben elnyerte volna a legpazarlóbb fáklyázó díjat, ha osztanának ilyet. A Nyékpusztán elégetett 36,5 millió köbméter metán ugyanis az összes hazai fáklyázás 62 százaléka volt az energiaszektorban.

Az EU-ban 2026 februárjától betiltották a fáklyázást, leszögezve, hogy erre kizárólag vészhelyzet vagy üzemzavar esetén kerülhet sor. Bízhatunk benne, hogy ezt a rendeletet Magyarország is betartja. Civil szervezetek a Corvinus-projekthez kapcsolódóan próbálnak erről megbizonyosodni, miután a helyiek szerint szabad szemmel is látható az éjjel-nappal égő lángcsóva. Még várják a metánrendelet betartatásáért felelős SZTFH tájékoztatását.

Holoda Attila szerint a fáklyázást azért alkalmazták az új feltárások időszakában rutinból, mert a feltörő nyers és előkészítetlen gázt nem volt képes a meglévő gázinfrastruktúra befogadni, a vezetékek és előkészítő technológiák ebben a beruházási szakaszban még ki sem épültek, emiatt biztonságosabb volt egyszerűen elégetni. Azóta, hogy életbe lépett az európai, majd a magyar metánrendelet, jó esetben már kizárólag biztonsági, balesetmegelőzési indokból fáklyáznak, és a vállalkozót komoly büntetés terheli, ha megfelelő indok nélkül enged ki metánt a levegőbe, vagy éget el fáklyán.

“Ma az alacsony nyomású gázokat egy úgynevezett fáklyagáz kompresszorra engedik rá, és ott visszakomprimálják a nyomását, hogy vissza tudjon kerülni a technológiába, azaz hasznosításra kerül elégetés helyett – magyarázza a szakember. „Ma már a korábban elmaradottnak tartott Közép-Ázsiában, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán térségében is a szigorúbb európai szabályozást kezdik bevezetni, Szibéria felett azonban még javában égnek a fáklyák, a gáz és olajbevételek elsődlegessége mindent felülír. A fosszilis energiaipar környezeti hatásainak teljes megszüntetése nem lehetséges, de azok csökkentése technológiai és szabályozási eszközökkel elérhető.”

Kell-e nekünk palagáz?

Végső kérdésként föltettük szakértőinknek, hogy mit gondolnak, a környezeti kockázatok ismeretében is megéri-e Magyarországon nem-hagyományos szénhidrogéneket kitermelni.

Holoda Attila szerint igen, mert Magyarország importkitettsége annyira nagy, hogy minden itthon talált gáz aranyat ér, mert csökkenti az energiafüggőséget.

“Most nagyjából 8,3 milliárd köbméter gázt fogyasztunk el, ebből a hazai termelés 1,8 milliárd, azaz kb. 20-22 százalék. Ha a teljes felhasználásunkat tovább tudjuk csökkenteni, és a jelenlegi szinten marad a hazai termelés, már az jó, mert tovább erősíti a szuverenitásunkat, növeli a hazai termelés arányát. Világviszonylatban is nyilvánvaló, hogy földgáz és kőolaj nélkül egyelőre nem tudunk működni. Borzasztó nehéz beadni az embereknek, hogy kevesebb energiát fogyasszanak, így a világ energiafelhasználása folyamatosan nő, és a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) aránya még mindig 75 százalék feletti. A megújulók térnyerése egyelőre csak a világ energiaigényének növekedését tudja fedezni. Azaz sokkal kevésbé csökkent a fosszilis energiahordozók aránya a felhasználásban, mint azt sokan feltételezik – és ez tartósan így is lesz.”

Megkérdeztük erről Ürge-Vorsatz Diána klímakutatót is, a CEU professzorát, az IPCC (kormányközi testület a klímáért) alelnökét.

“Mivel az éghajlatváltozással foglalkozom, onnan tudom nézni, miként viszonyul ez a kérdés a legfőbb klímacélunkhoz, miszerint a fosszilis energia kibocsátásával a nullára kell lemennünk. Az átmeneti gázfelhasználásnak nem vagyok ellene, de amikor invesztálásról van szó, akkor arra kell gondolni, hogy az ilyen befektetések 10-40 év alatt térülnek meg, tehát hosszú távon elköteleznek minket arra, hogy kitermeljük, használjuk, eladjuk a gázt. Ezek tehát befagyott beruházások lesznek, ha a klímacélokat komolyan vesszük. Azt kellene megnézni, hogy mi másba lehetne invesztálni. A palagázkitermeléshez használt repesztéses technológia alkalmazásával például sokkal gazdaságosabbá vált a földhő energia előállítása. Még nem versenyképes, de mivel Magyarországon vékonyak a kőzetlemezek, viszonylag keveset kell repeszteni ahhoz, hogy nagy hőmérsékletű kőzet hőjét tudjuk használni. Ennek az energiafajtának kisebb a környezeti lábnyoma, mint a palagáznak, és remekül kiegészíthetné a napenergiát, amiből szinte világnagyhatalom lettünk. Amibe még biztos hogy megérné befektetni, az a napenergia tárolása, hiszen annak a költsége már jelentősen csökken.”

Takácsné Tóth Borbála egyetért azzal, hogy az ország ellátásbiztonságát növeli, ha a gázellátást hazai kitermelésből lehet erősíteni, de ha a gáz minőségileg nem ér el olyan szintet, hogy a piacon eladható legyen, ráadásul túl drágán kitermelhető, akkor nem kellene még támogatni is.

“Megértem, hogy 2022-ben ellátásbiztonsági vészhelyzetben fokoztuk a kitermelést, de ha hosszú távon nem arra fordítjuk a forrásainkat, hogy csökkentsük a hazai gázfogyasztást, hanem drága és nagy kockázatú vállalkozásokat támogatunk, akkor szerintem rosszul gazdálkodunk a javainkkal.”

Galambos Eszter szerint a palagáz-kitermelés keveset ad és sokat vesz el. Magyarországon a kiemelt beruházási státuszok, a gyorsított engedélyezések és a hatásvizsgálatok elégtelensége felerősíti az iparág kockázatait. Márpedig a döntéshozatalnak az elővigyázatosság elvére kell épülnie.

“Óvatosságra kellene, hogy intsen minket az, hogy több európai ország már betiltotta vagy korlátozta a technológiát. A palagáz nem egyszerű energiaügyi kérdés, hanem egy komplex környezeti kockázati csomag, ami a vízkészleteket, termőföldeket és a helyi közösségeket is érinti. Nem elég hatósági szinten kezelni, ezért indítottuk el a STOP PALAGÁZ! kezdeményezésünket, amihez eddig több, mint 50 civil szervezet csatlakozott. Azt kérjük a kormánytól, hogy Magyarország energiahatékonyságra és megújuló energia alapú, helyben hasznosítható megoldásokra építse energiapolitikáját. A hazai palagáz-kitermelés környezeti, társadalmi és gazdasági kockázatairól készüljön független, átfogó vizsgálat, és az eredményekről legyen nyilvános konzultáció, szakmai egyeztetés.”

A Magyar palagáz: valóban ez vezet az energiafüggetlenséghez? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A jövő nem teher, hanem lehetőség! címmel tartották meg 2026 június 27. -30. között Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemet. Merre tart Európa zöldpolitikája? – ez volt a fő témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek.

Sokan érezzük, hogy változtatni kell. A kérdés már nem az, hogy miért, hanem az, hogy hogyan. A Zöld Nyári Egyetem négynapos közös gondolkodás és szerveződés volt arról, hogyan lehet ma valódi lépéseket tenni egy élhetőbb, igazságosabb és fenntarthatóbb társadalom felé. Nem zárt konferencia volt, hanem nyitott tér: viták, műhelyek, stratégiai beszélgetések, közösségi tervezés és kulturális programok találkozása.

2019-ben az európai zöld pártok történelmi eredményt értek el, a klímapolitika pedig az uniós politika egyik központi témájává vált. Azóta azonban sok minden megváltozott: erősödött a szélsőjobb, visszaszorult a klímaügy politikai lendülete, és egyre többen beszélnek „zöld apályról”.

De valóban leépül a 2019 után meghirdetett európai zöld fordulat? Mennyire estek vissza a zöld pártok 2024-ben, és mennyire erősek ma valójában? Miért sikeresek egyes országokban, miközben máshol alig tudnak megerősödni?

A Zöld Nyári Egyetem egyik kerekasztal beszélgetése Európa zöldpolitikájának helyzetéről és jövőjéről szólt. Akiket Szilágyi László felvételén hallunk:

a házigazda Őri Ádám a Zöld Fordulat munkatársa

Köves Nóra a Greens/EFA – Zöldek/Európai Szabad Szövetség (az Európai parlament zöld frakciójának Kelet-Európáért felelős) munkatársa

és Jávor Benedek korábbi zöld európai parlamenti képviselő, 

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy valóban csak a német, skandináv és benelux jóléti társadalmak „luxusa” vajon a zöldpolitika; milyen eltérő stratégiákat követnek a német, holland, belga és francia zöldek; miért erősödik látványosan az angliai Green Party; és milyen lehetőségei vannak a zöld politikának a mediterrán térségben, valamint Kelet-Közép-Európában. További témák voltak:

• Miben különböznek a kelet és nyugat európai zöld pártok?
• A 2024-es választások után most a 720 európai parlamenti képviselőből 270 szélsőjobbos, 53 zöldpolitikus.
• A néppárt színeváltozása és a liberális demokrácia válsága.
•  A kormányzás felőrölte a német zöldeket, ezért esett vissza a létszámuk az EP választásokon.
• Innováció és egység közötti kettős dilemma, a Mercosur megállapodás és a zöldpolitikai dilemmák.
  
  Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: Merre tart Európa zöldpolitikája? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A jövő nem teher, hanem lehetőség! címmel tartották meg 2026 június 27. -30. között Szigetszentmártonban a X. Zöld Nyári Egyetemet. Merre tart Európa zöldpolitikája? – ez volt a fő témája az egyik kerekasztal beszélgetésnek.

Sokan érezzük, hogy változtatni kell. A kérdés már nem az, hogy miért, hanem az, hogy hogyan. A Zöld Nyári Egyetem négynapos közös gondolkodás és szerveződés volt arról, hogyan lehet ma valódi lépéseket tenni egy élhetőbb, igazságosabb és fenntarthatóbb társadalom felé. Nem zárt konferencia volt, hanem nyitott tér: viták, műhelyek, stratégiai beszélgetések, közösségi tervezés és kulturális programok találkozása.

2019-ben az európai zöld pártok történelmi eredményt értek el, a klímapolitika pedig az uniós politika egyik központi témájává vált. Azóta azonban sok minden megváltozott: erősödött a szélsőjobb, visszaszorult a klímaügy politikai lendülete, és egyre többen beszélnek „zöld apályról”.

De valóban leépül a 2019 után meghirdetett európai zöld fordulat? Mennyire estek vissza a zöld pártok 2024-ben, és mennyire erősek ma valójában? Miért sikeresek egyes országokban, miközben máshol alig tudnak megerősödni?

A Zöld Nyári Egyetem egyik kerekasztal beszélgetése Európa zöldpolitikájának helyzetéről és jövőjéről szólt. Akiket Szilágyi László felvételén hallunk:

a házigazda Őri Ádám a Zöld Fordulat munkatársa

Köves Nóra a Greens/EFA – Zöldek/Európai Szabad Szövetség (az Európai parlament zöld frakciójának Kelet-Európáért felelős) munkatársa

és Jávor Benedek korábbi zöld európai parlamenti képviselő, 

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy valóban csak a német, skandináv és benelux jóléti társadalmak „luxusa” vajon a zöldpolitika; milyen eltérő stratégiákat követnek a német, holland, belga és francia zöldek; miért erősödik látványosan az angliai Green Party; és milyen lehetőségei vannak a zöld politikának a mediterrán térségben, valamint Kelet-Közép-Európában. További témák voltak:

• Miben különböznek a kelet és nyugat európai zöld pártok?
• A 2024-es választások után most a 720 európai parlamenti képviselőből 270 szélsőjobbos, 53 zöldpolitikus.
• A néppárt színeváltozása és a liberális demokrácia válsága.
•  A kormányzás felőrölte a német zöldeket, ezért esett vissza a létszámuk az EP választásokon.
• Innováció és egység közötti kettős dilemma, a Mercosur megállapodás és a zöldpolitikai dilemmák.
  
  Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: Merre tart Európa zöldpolitikája? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Civil szakértők 2026. július 9‑én hozták nyilvánosságra az új klímatörvény-tervezetüket, miután az Alkotmánybíróság egy éve megsemmisítette a jelenlegi klímatörvény 2030-as kibocsátáscsökkentési célját. A 57 oldalas tervezet, melyet másnap hivatalosan is átadnak az Országgyűlés és a Kormány képviselőinek, a korábbi, jelképes erejű szabályozás helyett részletesen foglalkozik a kibocsátáscsökkentéssel, az alkalmazkodással, a társadalmi ellenállóképességgel, valamint a klímaügyek jogi kikényszeríthetőségével. Dr. Sulyok Katalin, a Durham University és az ELTE ÁJK jogásza, az új civil klímatörvény szakmai koncepcióját szövegező jogászi munkacsoport tagjaként elemzi és összegzi a tervezetet.

Szerző: Dr. Sulyok Katalin (Durham University, ELTE ÁJK), az új civil klímatörvény szakmai koncepcióját szövegező jogászi munkacsoport tagja

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

1. Előzmények

Az Alkotmánybíróság az 5/2015. (VI. 30.) határozatában közel pont egy éve megsemmisítette a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvény (klímatörvény) 2030-as, min. 40%-os kibocsátáscsökkentési célját, és 2026. június 30‑i határidővel ambiciózusabb mitigációs, valamint adaptációs és rezilienciaszabályok megalkotására kötelezte az Országgyűlést. A döntést követően több mint 200 civil szervezet részvételével tavaly nyáron elindult egy egyeztetési folyamat, ennek révén először elkészült egy részletes jogalkotási koncepció a leendő az új törvény céljairól, alapelveiről és fő jogintézményeiről. A jelen írás szerzője e koncepció megalkotásáért felelős jogászi munkacsoport tagja. E koncepció alapján alapján készült el az a kodifikációs tervezet, amely már paragrafusokba rendezett jogszabályszöveget tartalmaz, és amit a civil szervezetek a mai napon, 2026. július 9‑én nyilvánosságra hoztak és hivatalosan is átadják az Országgyűlés és a Kormány képviselői részére. A szövegezők azt remélik, hogy a jogalkotó épít majd a szakmai szervezetek javaslataira és azokat átülteti a hivatalos törvényelőkésztő munka során. Az Országgyűlés ugyanis az új klímatörvény kérdését az őszi ülésszakában már napirendjére tűzte.

2. Az új civil klímatörvény: a főbb szabályok

Önmagában már a puszta számok is mutatják, hogy milyen műfaji előrelépést kívánt elérni az új civil tervezet. Az eddigi egy (!) oldalas, tartalmát tekintve is pusztán szimbolikus klímatörvényhez képest az új koncepció, illetve a kodifikált törvénytervezet 57 oldalnyi terjedelmű.

A törvény címe („az élhető éghajlat védelméről”) önmagában is árulkodó. A korábbi „klímavédelem” helyett azt kívánja kifejezni, hogy nem az éghajlat szorul védelemre, hanem a magyar társadalom jelene és jövője, hiszen megfelelő intézkedések nélkül a biztonságos és élhető éghajlat fenntartásának lehetősége van veszélyben.

A tervezet a tartalmát tekintve is sokkal ambiciózusabb és szerteágazóbb, mint a korábbi klímatörvény. Az éghajlatpolitika mindhárom fő pillérről – mitigáció, adaptáció, reziliencia – részletesen rendelkezik, és külön fejezet szól a zöld gazdaságfejlesztés, zöld vállalatirányítás és zöld finanszírozás kérdéseiről, valamint az oktatás, szemléletformálás, kutatás-fejlesztés, innováció szabályairól is.

A tervezet alapelvei a nemzetközi és uniós környezetvédelmi jog alapelvein túl kimondják a visszalépés tilalmát is, amely szerint az éghajlat védelmének jogszabályban foglalt szintje, így különösen az éghajlatpolitika célkitűzései, intézményi alapjai és pénzügyi kerete nem csökkenthető, kivéve, ha ezt arányos, objektív és súlyos közérdek indokolja. A törvénytervezet céljai között, nemzetközi síkon is úttörő módon, megjelenik az elegendőség elve is.

a) Állami feladatoktól az állampolgári kötelezettségig

A tervezet szerint az éghajlatvédelem alapvetően állami, de messze nem csak állami feladat. Fontos kötelezettségeket ró a vállalkozásokra, a pénzügyi szektorra is, és elvi éllel mondja ki minden állampolgár egyéni kötelezettségét is: „Az éghajlat védelméhez mindenki köteles tudásának és képességeinek megfelelően hozzájárulni… a tőle elvárható mértékben köteles közreműködni … kibocsátásának mérséklésében, a természetes nyelőkapacitások védelmében és növelésében, az éghajlatváltozás hatásainak és kockázatainak megelőzésében, mérséklésében, a károk helyreállításában.” E kötelezettségnek nincs szankciója (az nem is lenne életszerű sem kívánatos), ám e szabály nagyon fontos üzenetet hordoz: az éghajlati válság kollektív cselekvési problémájának leküzdésekor senki sem várhat kizárólag az állam, vagy a vállalatok fellépésére. Ráadásul nagyon sok feladatot, például az alkalmazkodás és közösségi reziliencia érdekében alapvetően helyi szinten lehet csak megvalósítani.

Az állami szervek tételes feladatai mellett megjelenik egy átfogó kötelezettsége is arra, hogy az állam meghozzon „valamennyi indokolt, észszerű és megvalósítható intézkedést” a mitigáció, adaptáció és reziliencia kapcsán. A gazdálkodó szervezetek ugyancsak kötelesek valamennyi „indokolt, észszerű és megvalósítható erőfeszítést megtenni tevékenységük káros éghajlati hatásainak és kockázatainak megelőzése, illetve mérséklése, így különösen az országos és ágazati éghajlatpolitikai célkitűzések megvalósítása érdekében.”

Klímatörvény vagy klímakódex?

Az éghajlati válság kezelése valójában a teljes jogrendszer újrahangolását tenné szükségessé. Műfaját tekintve a tervezet azonban most keretjellegű jogszabályt javasol, amely csak az átfogó, általános szabályokat tartalmazná. Bár az éghajlati válság a teljes jogrendszerre hatással van, mégsem életszerű egy minden területre részletesen kiterjedő „klímakódex” megalkotása. Sokkal fontosabb, hogy az általános, átfogó szabályok minél előbb életbe lépjenek. A kitűzött célok megvalósításához pedig később számos ágazati törvényt, kormány‑ és miniszteri rendeletet kell majd alkotni, illetve a meglévő jogszabályokat összhangba kell hozni az új törvényi szabályokkal.

Még e keretjellegű szabályok is meghaladják azonban az 1995. évi környezetvédelmi törvény szabályozási körét, amely pedig jelenleg a környezeti elemekre vonatkozó szabályok legátfogóbb hazai keretét adja. Ennek oka, hogy az érdemi és hatékony éghajlatpolitika szükségképpen a környezeti elemek mellett olyan ágazatokat is érint, mint a vízgazdálkodás, területrendezés, erdőgazdálkodás, egészségügy, oktatás, kritikus infrastruktúrák vagy a honvédelem és katasztrófavédelem így az éghajlat védelméről szóló törvénynek ezen ágazatokra is ki kell terjednie legalább az átfogó szabályok szintjén.

A tervezet tehát nem vállalkozott az összes érintett szektor átfogó, részletes reformjára, ezért – a magyar jogalkotástól nem teljesen idegen módon – mellékletben fogalmaz meg ágazati célkitűzéseket, prioritásokat. E célok az állami működés szinte minden területét érintik, ideértve az egészségügyet, erdőgazdálkodást, közlekedést, a területhasználatot, honvédelmet, vízgazdálkodást és agráriumot. Ezeket későbbi jogszabályokban kell majd konkrét normákká alakítani. Ez a keretjelleg és a melléklet‑logika ugyanakkor kockázatokat is hordoz, mert a tényleges hatás a később megalkotandó tételes szabályok függvénye.

3. Mitigáció: kibocsátáscsökkentés

A tervezet megőrzi az előző klímatörvény hosszútávú 2050‑es nettó klímasemlegességi célját, vagyis azt a vállalást, hogy legkésőbb 2050‑ig Magyarországon egyensúlyba kerüljön a kibocsátott és az elnyelt üvegházhatású gázok mennyisége.

A köztes mitigációs célok jelentősen szigorodnak: 2030‑ig legalább 55%-os nettó és 50%-os bruttó kibocsátáscsökkentést ír elő 1990‑hez képest, 2040‑ig pedig legalább 85%-os nettó csökkentést, az EU célrendszeréhez igazodva. Ezzel a tervezet a megsemmisített 2030-as 40%-os csökkentési célhoz képest lényeges ambícióemelést valósít meg.

a) Nemzeti és ágazati karbonköltségvetés

A törvénybe ugyanakkor nem elég egy darab csökkentési célszámot előírni, sokkal fontosabb a ciklikus tervezés rendszerét felállítani, amely kiszámíthatóvá teszi a kibocsátáscsökkentés ütemezését a következő évtizedekre. Ennek eszköze, a bevett nemzetközi gyakorlatra támaszkodva, a nemzeti és ágazati karbonköltségvetés lesz. A nemzeti karbonköltségvetésekben tízéves időszakra vonatkoznak, az azok felbontását tartalmazó ágazati szénköltségvetésekben pedig ötéves periódusokra nézve határozza meg a Kormány, hogy országos illetve szektorális szinten mennyi üvegházhatású gáz bocsátható ki.

A karbonköltségvetés a hazai szakértőkből álló testület javaslatán alapul majd és azt többek között az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) tudományos eredményeire, EU‑s célokra és az ország gazdasági‑szociális teherbíró képességére tekintettel kell meghatározni.

b) Megújuló energiaforrások

A tervezet, a korábbi szabályoktól eltérően, kifejezetten előírja a szélenergiát az energiamixben. A törvénytervezet új célszámot tartalmaz a megújuló energia részarányára is (legalább 30% a bruttó végső energiafogyasztásban 2030‑ra) és plafont a végsőenergia‑felhasználásra. A fosszilis energia felhasználásának csökkentésére bemeneti oldali szabályozási eszközrendszert rendel el (pl. fosszilis volumenek ütemezett leépítése, ellátásbiztonsági szempontok melletti korlátozások).

c) Felszínborítottság szabályai

A mitigációs kötelezettségek elválaszthatatlanok a karbonnyelők szabályozásától, és így a felszínborítottság kérdésétől. A felszínborítottságra szigorú szabályokat állapít meg: kimondja, hogy Magyarország biológiailag aktív területének kiterjedése és minősége nem csökkenthető; beavatkozás csak megfelelő, időben egyidejű pótlással engedélyezhető, és 2027‑ig országos és tájegységi referenciaértékeket kell meghatározni. Ennek fontosságát feszegeti az épp most futó „Túlbetonozva” c. kampány is, amelyet a Klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért kutatói társaság indított, hogy a lebetonozás elharapózó gyakorlatának kirívóan káros környezeti és klímahatásaira hívja fel a figyelmet. (A lakosságtól beérkezett legelriasztóbb fotókból itt a sajtóban megjelent válogatás)

A tervezet azt is hangsúlyozza, hogy nincs éghajlatvédelem a természeti tőke védelme nélkül. Felállítja a Nemzeti Természeti Vagyontárat, amely az Alaptörvény P) cikke alá tartozó természeti erőforrások (termőföld, erdők, vízkészlet, biodiverzitás, ökoszisztéma szolgáltatás, levegő, táj) nyilvántartását és állapotának követését szolgálja nyilvános és ingyenes adatokkal. A települési önkormányzatoknak pedig kötelező lenne település szintű faállomány-nyilvántartást vezetni.

4. Magyarország „túlélési terve”: Alkalmazkodás és ellenállóképesség (reziliencia)

A tervezet az adaptációt és a rezilienciát közös fejezetben szabályozza, hiszen végső soron mindkettő az éghajlatváltozásból eredő kockázatok kezelését célozza. Különbség e két terület között, hogy amíg az adaptáció az éghajlatváltozás ismert és várható hatásaihoz való alkalmazkodást célozza, addig a reziliencia (rugalmas éghajlati ellenállóképesség és megújulás) célja pedig a társadalom és gazdaság ellenállóképességének fokozása a várható és a váratlan, sokkszerű változásokkal szemben is.

Ennek érdekében a tervezet több helyen az adaptív menedzsment szemléletét érvényesíti, amely szerint az ágazati szabályozásokat és intézkedéseket rendszeresen felül kell vizsgálni a legújabb tudományos adatok és tapasztalatok alapján, ez biztosítja a rendszerszintű tanulást és a tapasztalatok levonása után a reziliens alkalmazkodás érdekében az ágazati feladatok finomhangolását.

A külföldi nemzeti klímatörvényekben kevés példa van a reziliencia részletes szabályozására. A klímatörvények többsége inkább átfogó, elvi célként tételezi a reziliens társadalom kialakítását (például a portugál klímatörvény). Más országokban pedig a természeti katasztrófák utáni újjáépítést konkretizálják a reziliencia szabályai. A civil törvénytervezet ezzel szemben érdemi eljárást is megalkotna a reziliencia megvalósítására: a reziliencia auditot.

Ennek előlépéseként először egy átfogó Reziliencia Stratégiát kell elfogadni, amely országos és ágazati szinten határozza meg a rugalmas alkalmazkodási célokat, több éghajlati forgatókönyv figyelembevételével. Ezt a Stratégiát ötévente felül kell vizsgálni. A Stratégiát követi az ágazati reziliencia felülvizsgálat (audit), amely során az ágazati miniszterek felmérik a releváns klímaveszélyeket, sérülékenységeket a legfontosabb ágazatokban, és konkrét intézkedéslistát készítenek, amelyet utána be kell építeni az ágazati klímacselekvési tervekbe, amelyek összefoglalják a reziliencia fokozása érdekében szükséges jogalkotási teendőket. A tervezet tehát egy folyamatos felülvizsgálati (tanulás), ciklust hoz létre a legfrissebb elérhető tudományos adatok alapján, amelynek eredményeként egy jogalkotási illetve intézkedési listát állapítanak meg a miniszterek. (Ennek végrehajtására lesz ellenőrzési mechanizmus, lásd a 4. pontot)

Ezzel pedig mintegy Magyarország „túlélési tervének” kereteit kívánja megteremteni, hogy a létfontosságú társadalmi funkciók – élelmiszer‑ellátás, ivóvíz, energia, egészségügy, kommunikáció, pénzügyek, a kritikus infrastruktúrák – hosszú távon is fenntarthatóak legyenek sokkszerű események esetén is. Így például előírja, hogy a Kormány ismét felállítja az ország stratégiai élelmiszer- és takarmánytartalékát.  A reziliencia nem csupán környezeti-gazdasági, hanem társadalmi dimenziót is kap, a tervezet több szabálya a közösségi (lakossági) rezilienciát is kiemelt területként kezeli.

5. Intézmények, eljárások: (kiegészített) régiek és újak

Az intézményi rendszer részben meglévő szervekre, részben új testületekre épül. A Parlament, a Kormány és a helyi önkormányzatok klímavédelmi feladatai konkrétan nevesítettek, a klímapolitika stratégiai irányítását pedig egy klímavédelmi kormánybizottság látja el.

a) Tanácsadó testületek

A Nemzeti Klímavédelmi Tanács újonnan felálló szerv, amely független tanácsadó, javaslattevő, véleményező testület, amelynek tagjai nem utasíthatók, ám annak társelnöke a miniszter. A Tanács fő feladata, hogy állást foglaljon az éghajlatvédelmet érintő jogszabályokra irányuló javaslatokról, az éghajlatpolitika országos szintű stratégiai és végrehajtási dokumentumainak a tervezetéről, és állásfoglalás nélkül az előterjesztés nem fogadható el. Az előterjesztésben a Kormány részletes tájékoztatást ad arról, hogy hogyan vette figyelembe a Tanács állásfoglalását.

Emellett létrejönne a Klímapolitikai Tudományos Tanácsadó Testület is, amely szintén független, és természet- és társadalomtudósokból álló testület. Feladata, hogy biztosítsa az állami döntések tudományos megalapozottságát, a legjobb elérhető tudományos eredmények figyelembe vételét. A Tanácsadó Testület tesz javaslatot a nemzeti karbonköltségvetésre, és állást foglal  az éghajlatpolitika országos szintű stratégiai és végrehajtási dokumentumainak tudományos megalapozottságáról.

Szintén új szerv a Klímafinanszírozási Tanács, amely figyelemmel kíséri és rendszeresen értékeli az éghajlatpolitikai célok megvalósítását támogató pénzügyi és tőkepiaci folyamatokat, és az állam valamint a pénzpiaci szereplők együttműködését segíti elő.

b) Önkormányzati feladatok

Az önkormányzatok kötelesek a törvény hatályba lépését követő két éven belül felülvizsgálni a településrendezési, fejlesztési- és szervezési, valamint építési jogszabályait, terveit, eszközeit, valamint jelentős egyedi helyi önkormányzati döntéseit, hogy biztosítsa azok összhangját az új klímatörvénnyel és az éghajlatpolitikai célkitűzésekkel. A 30 000 lakosnál nagyobb településeknek kötelező lenne települési éghajlatvédelmi stratégiát elfogadni, amelynek elkészítéséhez a Kormány anyagi támogatást nyújt.

c) Hatásvizsgálat és kockázatelemzés

Az előzetes éghajlati kockázatelemzés új eljárásként jelenik meg, amely a jogszabály‑ és döntéselőkészítésben tenné láthatóvá, hogy a tervezett intézkedés hogyan érinti az üvegházhatású gázok kibocsátását, az elnyelők kapacitását, a rezilienciát és az adaptációs célokat. A kockázatelemzésnek része lenne a generációs hatásvizsgálat, amelynek lényege, hogy a fontosabb jogszabályok és programok esetén fel kell mérni, hogy azok milyen hatással lesznek a jövő nemzedékek erőforrás‑hozzáférésére, döntési mozgásterére és anyagi terheire.

A környezeti hatásvizsgálat szabályai új szabályokkal egészülnek ki. Egyrészt az engedély megtagadható attól a tevékenységtől, amely jelentős negatív éghajlati hatással jár. A beruházónak számszerűsítenie kell az ún értékláncvégi (Scope 3) kibocsátásokat is fel, amelyek adott esetben a termék fogyasztóinál jelentkeznek, egybevágva az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában támasztott követelményekkel.

d) Tiszta átállási terv

Az EU CSDDD irányelvének mintájára a meghatározott méretű gazdálkodó szervezeteknek tiszta átállási tervet kell készíteni, amelyben többek között részletezik dekarbonizációs vállalásaikat. A tiszta átállási terve hiánya illetve nem megfelelő végrehajtása esetén a hatóság bírságot szabhat ki.

Jogi kikényszerítési eljárások

Az előző klímatörvény egyik legnagyobb hiányossága éppen az volt, hogy nem tartalmazott világos feladatköröket, felelősöket, határidőket, sem jogi kikényszerítési, ellenőrzési mechanizmusokat. A tervezet ezért különösen nagy figyelmet fordít ezekre.

a) Állampolgárok részvételi, információs, kezdményezési jogai

Külön hangsúlyt kapnak az állampolgári részvételi és információs jogokat, amelyeket az Aarhusi Egyezmény már most is biztosít, azonban a törvénytervezet egyértelműsíti, hogy pontosan milyen jogok illetik meg az állampolgárokat vannak az éghajlatváltozás kapcsán. Általános részvételi jogot ad mindenki számára a klímapolitika alakításában, és kimondja, hogy senkit nem érhet hátrány a klímavédelmi részvétel miatt. Kezdeményezési jogokat ad mindenki számára, köztük a gyermekek számára is. Ennek keretében az állampolgárok és szervezeteik jogosultak az éghajlat veszélyeztetésének jelzésére, és az illetékes hatóságok kötelesek meghatározott határidőn belül érdemi választ adni, illetve intézkedni.

Az információs jogok körében a tervezet kimondja a klímavédelmi intézkedések alapjául szolgáló adatok nyilvánosságát. Azokat az állami szerveknek a lehető legszélesebb körben hozzáférhetővé kell tenniük. Létrejönne egy Klímaportál, amely egy központi, online felület, amelyen elérhetők a klímacélok, a karbonköltségvetési adatok, a reziliencia és kockázatértékelések, valamint a főbb stratégiai dokumentumok.

b) A Kormány beszámolási kötelezettségei

A Kormánynak a karbonköltségvetés végrehajtásával, illetve az alkalmazkodás és reziliencia tekintetében is rendszeres beszámolási kötelezettsége lenne előrehaladási jelentések formájában az Országgyűlés bizottságai előtt. Ez megnyitná az érdemi társadalmi-szakmai nyilvánosság lehetőségét. Ebben kulcsszerepe lenne a Jövő Nemzedékek Szószólójának, akinek véleményezési és ajánlástételi joga lenne e beszámolókkal kapcsolatban.

c) A Jövő Nemzedékek Szószólójának új jogkörei

A Jövő Nemzedékek Szószólója több ponton új és önálló jogköröket kapna, amelyhez az alapvető jogok biztosáról szóló, kétharmados törvény módosítására is szükség lesz. A Szószóló véleményezheti a karbonköltségvetés végrehajtásáról szóló jelentést valamint az ágazati reziliencia-jelentéseket, és ajánlásokat tehet ezek módosítására is.

A Szószóló az éghajlatpolitika végrehajtására irányuló közigazgatási döntés ellen indított perben beavatkozóként részt vehet a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesítése érdekében.

Közvetlenül az Alkotmánybírósághoz fordulhat az éghajlatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálata érdekében.

d) Perindítási lehetőség

Az egyik legfontosabb jogi eljárás a karbonköltségvetés elfogadása és végrehajtása lesz. A Kormánynak tételes éves beszámolási kötelezettsége lesz a Karbonköltségvetés végrehajtásáról. A tervezet megnyitja annak a lehetőségét is, hogy a nemzeti karbonköltségvetés elfogadása bíróság előtt kikényszeríthető legyen mulasztási per útján közigazgatási bíróságok előtt.

A nagykibocsátók is felelőssé tehetők, ha veszélyeztetik a karbonköltségvetés végrehajtását egy új, éghajlatveszélyeztetés tényállása esetén. Ha a nagykibocsátók elmulasztják metgenni valamennyi szükséges, észszerű és megvalósítható erőfeszítést a kibocsátások csökkentése érdekében, és ezzel veszélybe kerül a hazai vagy uniós kibocsátáscsökkentési vállalások teljesítése, úgy az ügyész vagy környezetvédelmi egyesület pert indíthat a tevékenység korlátozása, tevékenységtől eltiltás érdekében.

Az éghajlatban okozott kár környezeti kárnak minősül, amelyre a Polgári Törvénykönyv veszélyes üzemi felelősségi szabályai alkalmazandók. Ez egyfelől megerősíti a „szennyező fizet” elvét klímakontextusban, másfelől utat nyit a klímakárok polgári jogi érvényesíthetősége felé.

A civil szervezetek számára a tervezet perköltségmentességet biztosít az éghajlatvédelemmel összefüggő ügyekben, és elismeri privilegizált ügyféli jogaikat illetve perindítási jogaikat.

8. Hogyan tovább?

Fontos hangsúlyozni, hogy a most közzétett klímatörvény‑tervezet teljes egészében civil kezdeményezés eredménye: a szöveget a hazai környezetvédő és szakmai szervezetek kormányzati felhatalmazás nélkül dolgozták ki. Az élhető éghajlat védelméről szóló tervezet a legégetőbb kérdésekre fókuszált csak, és igyekezik ambiciózus ugyanakkor jogilag megvalósítható intézkedésekre javaslatot tenni, amely tükrözi a hazai civil közösség szakmai tapasztalatait és preferenciáit a legégetőbb hiányosságokról, és a legfontosabb kívánt előrelépésekről. Az új klímatörvény pontos tartalma most már a jogalkotó kezében van.

A Mit mond az új klímatörvény tervezete? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A legtöbben palagázként ismerik az úgynevezett nem hagyományos szénhidrogéneket, és mostanában vita dúl arról, hagyjuk-e őket érintetlenül a föld alatt, vagy örüljünk, hogy van saját gázunk, és hozzuk föl, kerül, amibe kerül. Mielőtt rátérnénk a pro (ipari) és kontra (környezetvédelmi) érvekre, megkérdeztük a tudomány emberét, Dr. M. Tóth Tivadart, az MTA doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát.

Mitől alakulnak ki szénhidrogén felhalmozódások, és mitől függ, hogy melyikből lesz hagyományos és melyikből nem hagyományos?

A szénhidrogén rendszer kialakulásához kell megfelelő anyakőzet, amelyben a szerves anyag optimális hőmérsékleten és nyomáson több millió év alatt lebomlik, átalakul. A hagyományos szénhidrogéneket az anyakőzettől távol találjuk meg, hiszen a szerves anyag minőségétől függően kőolajjá vagy földgázzá alakult fluidum a keletkezés helyéről elvándorol, migrál. Ott egy tároló kőzetben bezáródik, onnan termeljük ki. A szénhidrogén a keletkezés helyétől néhány tized, sőt, század milliméter átmérőjű pórusokon át vándorol el arra, amerre átjárható a pórustorok annyira, hogy a szénhidrogéneket alkotó molekulák átférjenek.

Miért vándorol el a szénhidrogén?

A nyomáskülönbség miatt a nagyobb nyomású helyről a kisebb nyomású felé igyekszik. Vannak viszont olyan anyakőzetek, amelyekben bár ott van a megfelelő mennyiségű és minőségű primer szerves anyag, és a megfelelő földtani közegben, hőmérsékleten és nyomáson megtörténik a szerves anyag érése, keletkezik szénhidrogén, de olyan picik a lyukak, illetve a lyukak közötti átjárható csatornák, hogy ott még egy szénhidrogén molekula se fér át. Ezért nincs migráció, és a nem hagyományos szénhidrogének ezekben a rendkívül rossz áteresztő képességű kőzetekben csapdázódnak.

Ezek szerint Magyarország területén nem hagyományos szénhidrogének után kutatni a legrosszabb áteresztő képességű kőzetek környékén érdemes?

Igen, ha van ott elég jó minőségű szerves anyag, és megfelelőek voltak az érés közbeni nyomási, hőmérsékleti viszonyok. Túl alacsony hőmérsékleten nem indul el az érés, ám ha túl magas a hőmérséklet, akkor degradálódnak a bonyolult szerves molekulák, és túlérik a szénhidrogén. Kőolaj és földgáz csak egy viszonylag szűk hőmérsékleti intervallumon belül tud kialakulni. Hogy az adott kőzetben jelen lehetnek-e, azt első lépésben különböző geofizikai módszerekkel lehet kutatni. A legfontosabb a szeizmikus mérés, melynek során mesterségesen keltett földrengések segítségével megvizsgálják, hogy a különböző sűrűségű kőzethatárok felületéről hogyan verődnek vissza a mechanikai hullámok. Az így kapott felszín alatti kép alapján megbecsüljük, hol érdemes belefúrni a kőzettestbe.

A kőolajkutatásnak megvan a földtani kockázata, de azt jó eséllyel meg lehet mondani, hogy van-e lent valamilyen folyadék vagy gáz. A hagyományos szénhidrogének a kisebb nyomású helyre igyekeznek, és a pici csatornácskákon átjutva sűrűség szerint differenciálódnak, legfelül lesz a gáz, alatta az olaj, az alatt a víz. Közöttük pedig van egy nagyon jól definiálható víz-olaj határ, mint a zsír a húslevesen, majd egy jól definiálható olaj-gáz határ, és ez alapján viszonylag nagy biztonsággal lehet a készletet is megbecsülni. A nem hagyományos szénhidrogének esetében nincs migráció, ezért a gáz az anyakőzetben csapdázódott. Ezeknek a telepeknek a határa diffúz, nem éles, így nyilván a mennyiségi becslés is problematikus. Ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy a hazai nem hagyományos szénhidrogén vagyon ezer milliárd köbméter nagyságrendű, vagyis borzasztóan nagy érték.

Kérdés, hogy mennyire gazdaságosan termelhető ki onnan. Milyen mélységekből kell felhozni?

Igen, nem hagyományos szénhidrogéneket elsősorban az Alföld legmélyebb zónáiban érdemes keresni, klasszikusan ilyen terület a Makói-árok, a Békési-medence, a Derecskei-árok. Az Alföld területe a Pannon-medencerendszer legmélyebbre süllyedt része. Néhány millió év alatt alakult ki ez a helyenként 5-7 km mély medencerendszer, amelyet föltöltött a Pannon-tó, és ennek az üledékeiből keletkeztek a szénhidrogének, meglehetősen nagy mélységben. A Makó 7-es fúrás például több mint hét kilométer mély. A Békési-medencében és a Derecskei-árokban folytatott fúrások négy kilométernél mélyebbek. Mivel a hőmérséklet lefelé haladva kilométerenként földi átlagban 30 fokkal nő, 4 kilométeres mélységben átlagosan 120 fok lenne, azonban geológiai okokból minden medencében ennél jóval nagyobb a növekedés mértéke. A Makói-árokban 230 fok van az árok fenekén, és a 200 fokot meghaladja a hőmérséklet a Békési-medencében és Derecskén is. Az ilyen pokoli hőmérsékleteket a műszaki szerelvények már nehezen bírják. A hőmérséklet tehát nagyon belejátszik abba, hogy ott mit lehet találni és fölhozni.

Így gondolom, ezek határozzák meg a kitermelhetőség költségeit?

Így van. Ezért különböztetünk meg földtani vagyont, ipari készleteket és gazdaságosan kitermelhető készleteket. Az ipari az, amihez már van technikánk. Gazdaságos az, amit a mai világpiaci ár mellett az adott technikával érdemes kiszedni. Lehet ma gazdaságos az, ami esetleg holnap már nem az. Ezt a három szempontot egyszerre kell tekintetbe vennünk, mert ha az egyiket túlhangsúlyozzuk, akkor elbuktunk.

Azt, hogy “van technikánk”, úgy kell érteni, hogy Magyarországnak? A hazai kutatások főszereplői olyan konzorciumok, amelyekben vannak amerikai, kanadai vállalatok is. Amiatt, hogy nekik van képességük, pénzük, felszerelésük kitermelni?

Igen, hát ez bányajogi, vagy ha úgy tetszik, politikai kérdés, hogy a koncessziókat hogyan írják ki. Meghatározza a pályázók körét, hogy mennyi időre adják koncesszióba a területet, és hogy az adott feltételeknek ki képes megfelelni. A technológia sokkal bonyolultabb, mint a hagyományos szénhidrogének esetében. Egy hagyományos szénhidrogén telep esetén az történik, hogy belefúrok egy kutat a homokkőbe, amelyben egyébként századmilliméteres, tehát szabad szemmel nem látható pórusok vannak, de mégis ott a szénhidrogén. Ha elkezdem szivattyúzni, kialakul egy kisnyomású zóna a kútkörnyezetben, és ide kezd áramolni a folyadék és a gáz, ki tudom termelni. Ám ahol annyira kicsi a kőzet áteresztő képessége, hogy akár nagyon nagy nyomáskülönbség esetén sem tud odaszivárogni a gáz, mert nem fér át a lyukon, ott egyetlen megoldásom van: a tároló kőzetet áteresztővé kell tenni.

A repesztés a kritikák legfőbb célpontja. Hogyan zajlik?

Egy 20-30 méteres szakaszt kizárnak, ami azt jelenti, hogy leküldenek egy ballont négy kilométerre, egy másik ballont harminc méterrel följebb, és a kettő közé vizet eresztenek egyre nagyobb nyomással, egészen addig, amíg az megrepeszti a kőzetet. Úgy igyekeznek tervezni, hogy ne egy nagy törés legyen, hanem lehetőleg összefüggő, bonyolult mikrotörések hálózata járja át a kőzetet, amin keresztül már a folyadék vagy a gáz be tud áramolni a csőbe.

A vegyi anyag mihez kell?

A víznek kicsi a sűrűsége, és nem akar lemenni négy kilométer mélyre, ahol pokoli nagy a nyomás. Kell beletenni olyan anyagot, amelytől a folyadék nehezebb lesz. Emellett kellenek bele kis kerámia labdacsok, amik beáramlanak a keletkező kis repedésekbe, és azokat kitámasztják, hogy ne tudjanak bezáródni. Ezek mellett sokféle anyagot tesznek a fúróiszapba különböző célokkal, de a két legfontosabb szempont a sűrűségnövelés, és a törések kitámasztása.

Ez az anyag egy az egyben visszanyerhető?

Miután az iszap megrepesztette a kőzetet, már nincsen rá szükség, megtisztítják és újra fel lehet használni. Az apró kis kerámia golyócskák – vagyis a proppant – maradnak lent és támasztják ki a mikrotöréseket, ezáltal átjárhatóbbá téve a kőzetet. Ha sikerült egy összefüggő mikrotörés-hálózatot kialakítani, akkor ezen keresztül a gáz be tud áramolni a lyukba.

Ami lent marad, az szennyezi a környezetet?

Hézagkitöltésre leggyakrabban a korundot használják, ami tiszta alumínium-oxid, és nem csinál semmi rosszat odalent.

Akár színmagyar színekben is tündökölhetne egy ilyen kutatás és feltárás, vagy nincs megfelelő minőségű, mennyiségű magyar kapacitás?

Én geológusként a földtani kockázatokat tudom megítélni. Amit kérdez, annak a gazdasági kockázatokhoz van köze. Nyilván nem véletlen, hogy a legtöbb helyen a szénhidrogének kitermelését több cég együtt viszi, így lehet a gazdasági kockázatot csökkenteni – ami persze az egy cégre eső hasznot is csökkenti.

Kicsit olyannak tűnik nekem ez a palagáz-ügy, mint amikor a halászó-vadászó-gyűjtögető törzsekre ráköszönt a hét szűk esztendő, és ráfanyalodnak a jobb időkben ehetetlennek tartott bogyókra is. Megáll a hasonlat?

Inkább azt mondanám, hogy amíg kevesen voltak, elég volt hetente egyszer levadászni egy őzet. Aztán amikor már százszor annyian lettek, mást kellett kitalálni. Ugyanígy mi is most, miután a nem hagyományos szénhidrogén-telepek könnyen elérhető részét már nagyrészt letermeltük, a kevésbé gazdaságos projektek felé fordulunk. Mivel sokat fejlődött a technika, a korábban 65-70 %-osan kitermelt hagyományos földgázmezőkre is visszatérünk a maradék 30%-ért.

Tehát az, hogy a magyarországi ígéretesnek tűnő telepek kitermeléséből végül milyen gazdaságossági mutató jön ki, majd a végén fog kiderülni?

Ez egy nehezen tervezhető vállalkozás, aminek három lába van: milyen a földtani vagyon, hogyan állunk műszakilag, és milyen a világpiaci helyzet. Tehát lehet, hogy miután megköttetett az Irán-USA egyezség, tegnap más volt a válasz, mint holnap. Ha változik a piac, más a megtérülési ráta.

A világpiaci helyzet mostanában percenként változik, miközben ezek rettentő sokára megtérülő beruházások. Évek múlva lesz eredmény – ha lesz -, de a sok pénzt most kell beletenni. A döntésben ugyanakkor fontos szerepet kellene hogy kapjanak a környezeti szempontok. Nemrég számos civil szervezet kezdeményezte, hogy a technológia környezeti kockázatai miatt a kormány állítsa le újabb műveleti területek bevonását. Mit gondol erről?

Környezeti kockázat mindig van, amikor a természet és az emberi társadalom kölcsönhatásba kerül. Az emberiség mindenkor élt a Föld adta lehetőségekkel, és az mindig szükségképpen járt együtt különböző mértékű kockázattal. A kockázat ugyanis – definíciója szerint – valamilyen pozitív valószínűségű, a jövőben bekövetkező negatív hatású esemény. A környezet használatának mindig volt és lesz ilyen értelemben kockázata. Most az esetleges technikai hibákról ne beszéljünk, inkább arról az aggodalomról, hogy a repesztéshez használt fúróiszap esetleg nem a kőzetbe jut, hanem a néhány száz méter mélységben levő ivóvízbázisokat szennyezi el. Elvileg a kőzet mechanikai paraméterei ismeretében meg lehet becsülni, hogy ha nagy nyomású folyadékkal megnyomják, akkor hogyan fog repedni, de elvileg nem kizárható, hogy a kőzet a kútszerkezet mentén függőlegesen repedjen meg. De annak, hogy a repesztéshez használt víz 4 kilométerről feljusson az ivóvizet tartalmazó mélységbe, és azt elszennyezze, nagyon kicsi valószínűségét látom.

Ezt a gáz átszivárgásával kapcsolatosan is fel szokták vetni.

Igen, de átszivárgás természetes módon is előfordul. Szeged környékén például az algyői szénhidrogénmezőben sok természetes gáztelep tartalma átfejtődött ivóvizes rezervoárokba. Mert ha van olyan nyomáskülönbség és megvan a migrációt lehetővé tevő út, akkor a gáz odébb fog állni. Hasonló a válaszom a harmadik aggodalomra, ami a mikrorengésekhez kapcsolódik. Minden esetben, amikor a föld kérge eltörik, mechanikai hullámok indulnak el, és ezek energiát szabadítanak föl. A földrengéseket a felszabaduló energia nagysága alapján szokták osztályozni. A nyékpuszta környéki fúrásokat okolták amiatt, hogy tavaly Szarvas közelében földrengéseket észleltek. Mély meggyőződésem, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz. Pontosan tudjuk, hogy mely törésvonalak mentén pattannak ki természetes földrengések, pusztán azon okból, hogy a Föld kérge folyamatos mozgásban van, és a mozgás miatt felhalmozódó feszültség törésekben oldódik fel. Azok a földrengések, amiket a repesztések okoznak, az elképzelhető legkisebb természetes rengések energiatartományában maradnak. A felszínen semmilyen következménnyel nem jár az, hogy 3-4 kilométer mélyen hidraulikus repesztést végeztek.

Ha jól értem, azt mondja, hogy kockázata ugyan mindennek van, de ha nem követnek el technológiai bakit, akkor nagy kárt nem lehet okozni ezekkel a technikákkal?

A kockázat a definíciójából adódóan nem nulla, de olyan kicsinyek az említett valószínűségek, hogy nyugodtan lehet őket vállalni.

A metánfelszabadulásról nem beszéltünk még…

Amit kitermelünk, az maga a metán – a legegyszerűbb szénhidrogén. Az életet létrehozó bonyolult szerves molekulák bio-, majd geodegradációs folyamatok révén egyre kisebb molekulákra esnek szét. A geológiai környezetben folyton mélyebbre kerülnek, és amikor a molekulák még viszonylag nagyobbak, akkor kőolaj formájában tárolódnak, amikor már egészen picik a molekulák, akkor gáz halmazállapotúak: metán, etán, propán, bután, stb. A metán a lehető legegyszerűbb szénhidrogén: egy szén- és négy hidrogénatomból áll (CH4), és mint a legkisebb, a legszűkebb réseken is átfér. Ahol már nem, az a kőzet az összes többi molekulára is zárt. Ami pedig először tud kiszabadulni, az nyilván a metán lesz. Tehát a nem hagyományos gázokban, abban a mélységben, azon a hőmérsékleten, ahol már nagyon előrehaladott az érés, ott domináns módon a metán van jelen. Persze az nyilván nem cél, hogy a metán direktben kijusson az atmoszférába. Az pedig már egy másik történet, hogy hogyan jut el a kúttól a fogyasztóig, ha egyszer az az igény, hogy a téli fűtéshez legyen olcsó gáz, miközben az üvegházhatású gázok kibocsátását szeretnénk minél lejjebb csavarni. Ezeket az igényeket nehéz egyszerre megoldani.

Ide kapcsolódik a metán elfáklyázásának kérdése is. Miért kell elégetni a nagy nehezen kitermelt metánt?

Általában ott kerül fáklyára a metán, ahol a kőolaj kísérő gázaként van jelen és a mennyisége nem elegendő a gazdaságos csővezetékes szállításhoz. Ilyenkor célszerűbb elégetni, mint kiengedni a légkörbe, hiszen az így keletkező szén-dioxid közel két nagyságrenddel kevésbé hatásos üvegház gáz, mint a metán. Bár van próbálkozás a gazdaságosan nem szállítható metán helyben történő felhasználására pl. gázmotorokban, egyelőre nem ez az általános gyakorlat.

Arra is van válasza, hogy miként lehet közös nevezőre hozni a természetvédelmi illetve Natura 2000 területek védelmét a nem hagyományos szénhidrogének kinyerésével okozott kárral?

Azt gondolom, hogy a felszíni természetvédelmi területeket, nemzeti parkokat, Natura 2000 területeket minden olyan felszíni tevékenységből ki kell zárni, ami aránytalanul nagy kockázatot jelenthet a védendő ökoszisztéma számára. Akkor szabad vállalni a kockázatot, ha lehet úgy indítani a fúrást a felszínről, hogy a cél objektumot elérjük, de ne érintsük a felette levő területet. Évtizedekkel ezelőtt kidolgozták a ferde fúrások technológiáját, így ma már nem muszáj függőlegesen, pontosan a célobjektum fölött indítani a fúrást.

Politikai döntés kérdése, hogy inkább szénhidrogének kinyerésére költjük a pénzt, vagy inkább megújulókra – Ön mire költené?

Ez így nagyon rossz kérdés. Mert nem vagy, hanem is. Egyrészt azért, mert a pillanatnyi technológiai fejlettségünk mellett a megújulók nem tudják kiváltani a hagyományos energiaforrásokat. Másrészt külön kell választani az energiapiacon a hőt és az áramot, mert az áram szállítható, a hő viszont nem. Tehát ha egy adott helyen van geotermikus fűtési lehetőség, akkor ott a hőenergia-igény megoldható geotermikus energiával. Szegeden az elmúlt években 27 geotermikus kút mélyült, 9 termelő, 18 visszasajtoló. Reykjavík után Szeged a másik olyan európai város, amelynek a középületeit és lakótelepeit közel száz százalékban geotermikus energiával fűtjük. De mit csináljunk a geotermikus energiával az Alföld kellős közepén, ahol alig van település? Azt is jól tudjuk, hogy a meleg víz energiasűrűsége nem összevethető az uránércével. Tehát nincs annyi meleg víz a világon, amennyivel az atomerőművet ki lehet váltani. Érdemes tehát vitatkozni azon, hogy a hő- és áramtermelési energiamixen belül mennyi jusson az atomenergiának, mennyi a gázerőműnek, mennyi a kőolajnak, mennyi a megújulóknak. Az energiamix egyes szereplőinek a részarányát a hozzáférhetőség, a műszaki és a gazdasági viszonyok szempontjait mérlegelve kell finomhangolni.

A gyakorlatban inkább lobbialapon szoktak eldőlni ezek a kérdések.

A geológia tudománya abban tud szerepet vállalni, hogy feltárja, hogy áll az ország földtani vagyona. Aztán a műszaki tudományok és a közgazdászok véleményt mondanak arról, hogy a pillanatnyi műszaki felkészültség alapján ennek hány százalékát tudjuk kitermelni, és milyen áron. Az már politikai döntés lesz, hogy a büdzséből mire mennyit fordít a kormány: nem hagyományos szénhidrogének kitermelésére ad pénzt, vagy inkább a szakdolgozók bérének emelésére. Nem gondolom, hogy a homo sapiens egy gonosz faj, amely nincs tekintettel a természeti értékekre. A rézkorban azért szedték össze a követ, hogy abból a rezet kiolvasszák és kalapáljanak maguknak eszközöket. Ennek érdekében nyomot hagytak bizony a környezeten.

Nem hiszem, hogy a környezetvédők elvakultan néznének az emberiség természetalakító ténykedésére. Az viszont mérlegelés tárgya kell legyen, hogy jelen viszonyok között mi a nagyobb kockázat: az, hogy egyes folyamatosan növekvő energiaigényű emberi szükségletek kielégítetlenül maradnak, vagy hogy a bolygó amúgy is erősen leromlott ökológiai állapota illetve az élelemtermelés veszélybe kerül.

Én csak azt mondom, hogy rendszerben kell gondolkozni. Azt például mindenképpen érdemes átgondolni, hogy mondjuk a biogáz mennyire számít zöldenergiának, ha ezért a Bakony több mint száz éves bükköseit kell beáldozni.

A környezetvédők is rendszerben gondolkodnak, csak mások a szempontjaik.

Ha az energia témánál maradunk, én döntéshozói szerepben nem azon bíbelődnék, hogy hagyományos vagy nem hagyományos forrásból szerezzünk hőenergiát, hanem először energiahatékonységi támogatásokra fordítanék nagy összegeket. Minden házat leszigetelnék, hogy kevesebb energiára legyen szükség. Tanítok a környezetmérnök hallgatóknak környezeti földtant, és minden évfolyamon fölteszem a kérdést, hogy a bányászat jó-e vagy sem. Általában 80-90 százalékban az a válasz jön, hogy a bányászat rossz dolog. Miközben a mindenki zsebében ott lapuló mobiltelefonban mintegy 45 féle kémiai elem, s ezek hátterében 45 féle kibányászott ásványi nyersanyag van. A társadalmaknak eltérő a kockázatviselő hajlandóságuk, ezért érdemes beszélni ilyen kérdésekről, hogy mit áldoznánk be a kényelmünkért.

A világ annyira összetett, a fogyasztói társadalom keltette vágyak és a kielégítésükért fizetett árak összefüggései annyira bonyolultak, hogy az emberek nem látják tisztán a dilemmákat. Holott az erőforrások végessége miatt a kérdések egyre inkább leegyszerűsödnek: eszel vagy telefont használsz?

Én azt látom fő problémának, és ebben nagyjából egyetértek a zöldekkel, hogy a legtöbb döntéshozó egy paraméter szerint optimalizál: az olcsóbbat választja. Miközben jó algoritmusokkal akár tucatnyi paraméter közös optimumát tudjuk megtalálni.

Az a gond, hogy a környezeti kockázatok nincsenek beárazva.

Ma már azokat is kezelik az algoritmusok. Az extrém zöld törekvések ugyanúgy egy paraméterre optimalizálnak, és nem veszik figyelembe a rendszer többi szereplőjét, mint az, aki csak azt nézi, mi a legolcsóbb. A káros folyamatok előrejelzésekor valószínűséget vizsgálunk: van-e valamennyi esélye annak, hogy be fog következni. Mint amikor én biciklivel megyek haza, és igyekszem óvatosan menni, de azzal a tudattal ülök a nyeregbe, hogy tudom, nem kizárható, hogy elüt egy autó. Bármely olyan tevékenységnek, amelyik a földi környezettel interakcióba hozza az emberi társadalmat, ugyanezzel a tudattal kell nekiállnunk. A rossz kimenet bekövetkezését minimalizálni kell, de a kockázat sosem lesz nulla.

A Palagáz-dilemmák:  kincs, ami van is, meg nincs is bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Magyar kutatók az elmúlt tizenegy év adatai alapján megvizsgálták, mely megyéket sújtották leginkább a hőhullámok, és hol jártak a legnagyobb többlethalálozással. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai tanszék kutatóinak vizsgálata azt mutatja, hogy a hőhullámok egészségügyi hatása nem mindenütt követi a hőség gyakoriságát, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

Szerzők: Szabó Péter, éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza; Pongrácz Rita, meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének adjunktusa.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A déli-délkeleti megyékben nyaranta átlagosan 2-3 hőhullámos hetet regisztráltak az utóbbi évtized során, Tolna megyében pedig több mint harmadával nőtt a halálozás intenzív hőhullámok alatt. Ez derül ki Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatóinak  elemzéséből, akik azt vizsgálták, hogyan változik a hőhullámok gyakorisága, és egészségünkre gyakorolt hatásuk mennyire mutatkozik meg a hazai halálozási statisztikákban.

Jóval gyakoribbak és intenzívebbek a hőhullámok, mint a múlt század végén

Hőhullám idején az emberi szervezet szempontjából nemcsak az számít, hogy mi a napi maximum-hőmérséklet – legalább ennyire fontos, hogy mennyire melegek az éjszakák, vagyis kap-e esélyt a szervezetünk a regenerálódásra. És minél több napig tart a folyamatos meleg a pihentető éjjeli enyhülés nélkül, annál nagyobb terhelés éri az emberi szervezetet. Épp ezért a hőhullámok hatását legjobban a napi átlaghőmérséklettel lehet mérni: ez az adat jól jelzi az olyan forró időszakokat, ahol már az éjszakák sem adnak enyhülést. Magyarországon a másod- és harmadfokú hőségriadóhoz is ezt a küszöböt használják: ha a napi átlaghőmérséklet egy, illetve legalább három napon át 27 °C felett alakul.

Korábbi elemzéseinkben már bemutattuk, hogy Magyarországon nem igaz, hogy „nyáron mindig is volt forróság”. A hetvenes-nyolcvanas években az ország kis részét leszámítva húsz év alatt egyetlen harmadfokú hőhullámos időszak sem fordult elő, mára viszont ezek rendszeresen megjelennek – az Alföldön és a nagyvárosokban az országos átlagnál két-háromszor is többször. Továbbá egy másik elemzésünk kimutatta, hogy a megfigyelt változások nem tekinthetők természetes ingadozásnak, azaz 90%-os bizonyossággal állítható, hogy az emberi tevékenység miatt lettek gyakoribbak a hőhullámok Magyarországon.

Hűvös Nógrád – forró Csongrád: a hőhullámok nem egyformán sújtanak le megyéinkre

Mivel a halálozási adatok heti felbontásban állnak rendelkezésre, ezért a napi átlaghőmérséklet 27 °C feletti részét hétfőtől vasárnapig összegeztük. Ha ez a heti hőösszeg elérte az 1 °C-ot, az adott hetet hőhullámos hétnek tekintettük; intenzív hőhullámnak pedig azt, amikor ez az összegzett érték egy hét alatt meghaladta a 6 °C-ot. Az elemzést a 19 megyére és Budapestre átlagolva végeztük el a HungaroMet adatai alapján.

Eredményeink azt mutatják, hogy az elmúlt 11 évben, azaz 2015 és 2025 között a május-szeptemberi időszakban a hőhullámos hetek legnagyobb számban az ország déli és délkeleti részén fordultak elő. Csongrád-Csanád megye vezeti a sort 33 héttel, majd sorban Békésben 29, Bács-Kiskunban 27, Jász-Nagykun-Szolnokban 23 ilyen hetet találtunk a maximálisan lehetséges 240 hét alatt, ami azt jelenti, hogy nyaranta átlagosan 2-3 héten át terhelte az ott élők szervezetét a folyamatos, extrém meleg. Ez jól illeszkedik korábbi elemzéseinkhez – az országos átlag sokszor elfedi a valódi területi különbségeket, mert az északi vagy hegyvidéki térségek lefelé húzzák az átlagokat: Nógrádban csupán egyetlen ilyen hetet lehet találni, és Vas megyében is csak hármat.

A szerzők ábrája a HungaroMet adatai alapján számított értékekkel 2024 hozta az eddigi legintenzívebb hőhullámot

Egy másik korábbi elemzésünkben megmutattuk, hogy Budapesten és több, déli-keleti városban a 2024. július közepi hőhullám volt a leghosszabb és egészen eddig egyben a legintenzívebb is. Nem pusztán sokáig tartott, hanem a 27 °C feletti hőösszeg alapján is kiemelkedett: vagyis az emberi szervezetnek nem egy-egy forró napot, hanem tartós, éjjel-nappal fennálló hőstresszt kellett elviselnie. Ez alatt a kéthetes hőhullám alatt Budapesten például 34%-os többlethalálozás történt a 2024-es május-szeptemberi időszak átlagához viszonyítva.

Meglepő helyen magasabb a többlethalálozás

A hőhullámok terhe nem egyenletesen oszlik meg az országban, így érdemes megvizsgálni a megyei többlethalálozást, vagyis azt, hogy a hőhullámos hét alatt mekkora az adott megyében a hőhullámos héten kívüli átlagos halálozási szinttől vett eltérés. Ehhez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 2015 és 2025 közötti időszakra vonatkozó adatait vettük alapul. Elsőre a hőhullámos hetek gyakoriságához nagyon hasonló térbeli eloszlást várnánk, de az eredmények egyáltalán nem ezt mutatják.

Az intenzív hőhullámok idején az átlagos heti többlethalálozás több megyében nagyon erős jelként jelentkezik. Tolnában 35%, Baranyában 28%, Jász-Nagykun-Szolnokban 26%, Bács-Kiskunban 25%, Békésben és Budapesten 24% körüli többlethalálozás történt a 2015–2025 időszakban. Hozzá kell tenni, hogy intenzív hőhullámos hétből csak néhány fordult elő a vizsgált 11 év alatt: pl. Csongrád-Csanádban 2015-ben, 2017-ben, 2022-ben egyszer-egyszer, míg 2024-ben háromszor is. Érdekesség, hogy Csongrádban csak 20% körüli a többlethalálozás, miközben ez Magyarország egyik legmelegebb része – itt éppen ezért valószínűleg jó stratégiákkal készülnek a hőhullámokra, illetve Szegeden a legnagyobb a légkondicionálóval bíró lakások száma is.

A szerzők ábrája a HungaroMet, a KSH és a NEAK adatai alapján számított értékekkel A megyei adatok segítenek a felkészülésben

Egy korábbi, a Másfélfokon megjelent cikkben bemutatott hazai eredmények szerint 2005 és 2014 között a hőhullámos napok alatt átlagosan kb. 15%-kal nőtt a napi halálozás, a nagyon hőhullámos 2015-ös nyáron pedig átlagosan 17%-os többlethalálozást detektáltak. Az itt közölt, 2015–2025 időszakot tekintő, heti felbontású friss elemzésünk az intenzív hőhullámok esetén ennél magasabb értékeket mutat. Eredményeink alapján kijelölhetők azok a megyék, ahol a közegészségügyi rendszereket, a szociális ellátó rendszereket és a hőhullámokhoz köthető stratégiákat célzottabban kellene fejleszteni.

A hőség különösen azoknál jelent nagy terhelést, akik idősek, krónikus betegek, szív- és érrendszeri problémával élnek, kisgyermekek, vagy olyan nagyvárosi lakásban laknak, amely éjszaka sem tud megfelelően lehűlni. Ezért a védekezés nem merülhet ki abban, hogy a legforróbb napokon elismételjük a szokásos tanácsokat: ez fontos, de önmagában csak rövidtávú megoldás.

A tartós hőhullámokra való felkészülésnek az egészségügyi és szociális ellátás, a várostervezés és az többféle intézményi működés alapfeladatává kell válnia. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia is megfogalmazza, hogy középtávon meg kell erősíteni az egészségügyi ellátó rendszereket, nagyobb hangsúlyt fektetve a megelőzésre; hosszútávon pedig az éghajlatváltozást minden szinten be kell vonni az emberi és társadalmi erőforrásokkal kapcsolatos szakpolitikákba.

Köszönjük a 2015–2025 időszak, napi, homogenizált, 10 km-es rácsra interpolált felszíni megfigyeléseket (HuClim) a HungaroMet Nonprofit Zrt-nek, illetve a heti és megyei halálozási adatokat a KSH-nak és NEAK-nak. A kutatás megjelenését az ECF támogatta.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Térképen, hol növelik leginkább a halálozást hazánkban a hőhullámok bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

A klímaváltozás hatásait ma már nemcsak a hőmérsékleti rekordokban mérhetjük, hanem a táj átalakulásában is. Magyarország számos térségében szemmel láthatóan romlik az út menti fasorok és erdők állapota, a tartós vízhiány pedig egyre több fát sodor a pusztulás szélére. A közelmúltban készült látványos felvételek újra ráirányították a figyelmet erre a súlyos ökológiai problémára. Dr. Tölgyesi Csabát, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusát kérdeztük arról, mi áll a jelenség hátterében, milyen fajokat érint leginkább a szárazság, és milyen megoldások kínálkoznak a hazai fasorok és erdők megmentésére.

A Magyarországon évről évre pusztító aszály hatásait a bőrünkön érezzük, de nemcsak az embereket viseli meg a hosszan tartó szárazság. Az ország számos pontján szenvednek a fák a szárazságtól. A napokban egy természetbarát látványos felvételeken mutatta be az út menti fák kiszáradását, ez adta az apropóját, hogy megkeressük Dr. Tölgyesi Csabát, aki már többször segítségünkre volt egy-egy jelenség értelmezésében. Korábban az ökológus arról beszélt, milyen hatással van a klímaváltozás a hazai vizeinkre. A Szegedi Tudományegyetem adjunktusa most elárulta, mit kellene tennünk, hogy megmentsük a szomjazó erdeinket.

Kovács Orsolya Facebook-bejegyzéséből egyértelműen kiderül, hogy komoly bajban van az élővilág. Mi állhat az út menti fák kiszáradásának hátterében?

Az utóbbi években a klímaváltozás nyomán egyre több és hosszabb hőhullám sújtja az út menti fákat, melyhez az ország több pontján még jelentős talajvízszint-csökkenés is társult. Ezt a stresszt sok fa már nehezen viseli, és ha nem is pusztul el közvetlenül tőle, kevésbé tudnak ellenállni a kórokozóknak és kártevőknek, melyek egy részének elterjedése szintén a klímaváltozáshoz kötődik.

Leginkább mely fajokat érinti a dolog, és hogyan?

A korábbi faj- és fajtakészlet, melyet út menti fasorok létesítésére alkalmaztak, már nem mindig felel meg a klimatikus és termőhelyi realitásoknak. A döntően nyugat-európai és hegyvidéki elterjedésű fáktól érdemes elbúcsúzni. Ilyen például a korai és a hegyi juhar, melyeket még mindig telepítenek a Tiszántúlon is, ahol egyébként korábban sem voltak őshonosak.

Kihez tartoznak hivatalosan ezek az utakat szegélyező fák? Milyen szervhez? 

Az utak menti fasorok az államhoz vagy az érintett önkormányzatokhoz tartoznak. Gondozásukat a területileg illetékes közútkezelő társaságok, illetve a településkezelői feladattal megbízott önkormányzati cégek végzik.

Nyáron gyakoriak a zivatarok, intenzív viharok hazánkban. Kié a felelősség, ha az egyik fa mondjuk rádől valakire?

A felelősség ilyen esetben az érintett közút kezelőjét terheli. A romló egészségi állapotú fák várhatóan egyre nagyobb kockázatot fognak jelenteni, amit csak tetéz, hogy az aszályos periódusokat a korábbiaknál gyakran intenzívebb viharok szakítanak meg, melyek még egészséges fák esetén is problémát jelentenek. Ezért különösen fontos, hogy a felújított és újonnan létrehozott fasorok fái egészségesek és stabilak legyenek.

Hogyan lehetne orvosolni a problémát? Lehet ehhez valahogy alkalmazkodni? Akár más fajokkal pótolhatók lennének az elpusztult fák?

Az elpusztult példányok helyén olyan fákra van szükség, melyek elviselik a szárazságot és a nyári hőséget. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a fák között is lehetnek inváziós jelleget mutató fajok (például a nyugati ostorfa), így a déli fajokkal való kísérletezésnek van némi kockázata. Az ország szélsőségesebb klímájú részein, elsősorban az Alföldön, célszerű az őshonos flóra ellenállóbb fajait választani, a mezei juhart, tatárjuhart vagy mezei szilt. A porszennyezés, a talajerózió és a hófúvások elleni védelem érdekében az utak mentén szóba jöhet cserjesávok telepítése is, melyek a jelenlegi klíma mellett is életerős állományokat alkothatnak. Virágzási időben egy kökény- vagy vadrózsasáv kifejezetten esztétikus is lehet. A kezelésük már munkaigényesebb, de erre vannak gépesített megoldások is.

Mire kell ügyelni a telepítéskor?

A fajválasztás mellett egy másik megfontolandó szempont a telepítés módja. Jelenleg számos út mellett árkok futnak, melyek a környező területeknél értelemszerűen jobb vízellátottságúak. Ennek ellenére sok fát a meder peremére ültetnek, távol a nedvességtől, sőt, a gyökerek növekedése is korlátozott, hiszen egyik oldalon aszályos időszakban a felforrósodott, száraz mederfallal találják szemben magukat. Az ilyen pozícióba ültetett csemeték halálra vannak ítélve. Ehelyett az árok aljába ültetve életerős, stabil gyökérzetű fákat nevelhetnénk. Az árkok tisztítása lehet, hogy körülményesebb lenne, de a fák legalább túlélnének. Elgondolkodtató, hogy az árok nélküli utak mentén is érdemes mélyedéseket kialakítani faültetés során. Az útról lecsorgó csapadékvíz megtalálná az útját ide, a fák pedig örömmel párologtatnák el, és fordítanák növekedésre.

Ha kitágítjuk a horizontot, országszerte számos helyen szenvednek az erdők. Mit tehetünk a hazai erdőkért?

Országos szinten a jelenleginél jóval progresszívebb erdőtervezési stratégiára van szükség. Ennek az alapja igen egyszerű, a klíma-előrejelzéseknek megfelelő fafajok és állománystruktúra választására kell törekedni. Ez sajnos a legszárazabb, legmostohább területeken a zárt faállományoktól való elbúcsúzást kell, hogy jelentse. Első sorban a Duna-Tisza közi homokhátságon a kiterjedt fenyvesek és lombos faültetvények helyett nyíltabb, ligetes, száraz sztyepprétekkel mozaikoló, ún. erdőssztyepp állományokra van szükség. Ezek faanyagtermelés szempontjából kevésbé produktívak, de ez elmondható a jelenleg haldokló faültetvényekről is.

Ezzel szemben középhegységeink és dombvidékeink nem túl délies kitettségű lejtői és platói alkalmasak zárt erdőknek, de természetesen itt is előre kell gondolkodnunk, és a jelenleginél szárazságtűrőbb fajokkal érdemes a felújításokat végezni. A kifejezetten délies lejtők itt is alkalmasak erdőssztyepp struktúrák irányába való elmozdulásra. Fontos megjegyezni, hogy az alacsonyabb faborítású élőhelyek (a délies lejtők vagy az Alföld szárazabb pontja) nem jelentenek visszalépést vagy értékvesztést. Az erdőssztyeppek a mozaikosságuk, a fajgazdag gyepek és erdőszegélyek következtében minden esetben gazdagabb élővilágnak adnak otthont, mint a faültetvények.

Folyóink árterei is hatalmas potenciállal rendelkeznek. Ezek hasznosításának módjáról komoly szakmai viták folynak.

Egy fontos további erdősítési stratégia az árterekben rejlik. A korábbi árterek jelentős részét a gátakkal lecsatoltuk a folyókról, így nem kapják meg a vízutánpótlásukat; jelenleg sok ilyen terület nem kifejezetten gazdaságos szántóként funkcionál. Ártereink rehabilitációjával, mely ideális esetben az árvizek gravitációs kiengedéséből, kevésbé ideális esetben alacsonyabb vizek aktív átszivattyúzásából állna, jelentős erdősíthető területeket kapnánk. Itt a klimatikus vízhiányt a folyók egészítenék ki, a fák gond nélkül megélnének, sőt olyan vizet párologtatnának el a légkörbe, mely különben kárba veszne – ellentétben a homokhátsági erdők párologtatásával. E párologtatás regionális klímamérséklő, esetleg csapadéknövelő hatással bírna. Összefoglalva tehát, klímaváltozás ide vagy oda, a hazai erdőknek van jövője, de csak akkor, ha a realitások szerint átállítjuk a korábbi berögződéseinket.

Fotó: Kovács Orsolya

A Kiszáradó út menti fasorok: így alakul át a magyar táj bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

7 éve polgármestere a közel 4000 lakosú Pilisborosjenőnek Tömöri Balázs. A zöld szemléletű városvezető korábban aktív zöld civil aktivista volt, és ez az elszántság jól jön most például a zöldvédelmi és klímaharcban is. Szilágyi Lászlóval sétáltak a településen.

Amiről szó esik:

• Hogyan lett a polgári szolgálatos Hulladék Munkaszövetségeből polgármester?
• Miért nagy probléma az agglomerációs betelepülési nyomás?
• Hogyan sikerült megmenteniük a környező erdőket a tarvágástól?
• Mi az a patakhozzáférési program? Hogyan sikerült parkolóból vizes élőhelyet létrehozni.
• Hogyan lett Jenő az önkormányzat macskája?
• Mi lesz az M0 körgyűrű terveivel?
• Vízkorlátozás.  Mészáros és Mészáros 17 milliárdos ivóvíz pályázati mutyi – csúszó beruházások, rossz tervezés.
• A 10-es út mentén van egy településrész, ahova egy ingatlanbefektető 6000 fős beruházást szeretne, emiatt több tízmilliárdos pereskedésben áll az önkormányzat az ingatlanbefektetővel.
• A 13 millió Ft. eszmei értékű 140 éves védett mezei juhar évi 3600 kg. port köt meg, 517 kg oxigént termel 470 kg. CO2.t köt meg. Miért jelképes ez a fa?   
• Kommunikáció a lakossággal. Mi az a tudós kávéház, és a kocsma kvíz?
• Waldorf iskola udvarán van egy óriásfestmény: a klímaváltozás és a művészek felelőssége.  A Waldorf projekt keretében lett nyilvános WC is.
• Látogatóban a „nagy a traktor” bábfesztiválon. A teve sziklától az egri vármaketttig.

Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: településvezetés zöld szemmel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

7 éve polgármestere a közel 4000 lakosú Pilisborosjenőnek Tömöri Balázs. A zöld szemléletű városvezető korábban aktív zöld civil aktivista volt, és ez az elszántság jól jön most például a zöldvédelmi és klímaharcban is. Szilágyi Lászlóval sétáltak a településen.

Amiről szó esik:

• Hogyan lett a polgári szolgálatos Hulladék Munkaszövetségeből polgármester?
• Miért nagy probléma az agglomerációs betelepülési nyomás?
• Hogyan sikerült megmenteniük a környező erdőket a tarvágástól?
• Mi az a patakhozzáférési program? Hogyan sikerült parkolóból vizes élőhelyet létrehozni.
• Hogyan lett Jenő az önkormányzat macskája?
• Mi lesz az M0 körgyűrű terveivel?
• Vízkorlátozás.  Mészáros és Mészáros 17 milliárdos ivóvíz pályázati mutyi – csúszó beruházások, rossz tervezés.
• A 10-es út mentén van egy településrész, ahova egy ingatlanbefektető 6000 fős beruházást szeretne, emiatt több tízmilliárdos pereskedésben áll az önkormányzat az ingatlanbefektetővel.
• A 13 millió Ft. eszmei értékű 140 éves védett mezei juhar évi 3600 kg. port köt meg, 517 kg oxigént termel 470 kg. CO2.t köt meg. Miért jelképes ez a fa?   
• Kommunikáció a lakossággal. Mi az a tudós kávéház, és a kocsma kvíz?
• Waldorf iskola udvarán van egy óriásfestmény: a klímaváltozás és a művészek felelőssége.  A Waldorf projekt keretében lett nyilvános WC is.
• Látogatóban a „nagy a traktor” bábfesztiválon. A teve sziklától az egri vármaketttig.

Az adást Sarkadi Péter szerkesztette.

A Zöld Hang podcast: településvezetés zöld szemmel bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az Európát sújtó hőhullám különösen fókuszba helyezte a klímaváltozás elleni fellépés kérdését. A júniusban Bonnban rendezett ENSZ-klímatárgyalások ugyanakkor azt is megmutatták, milyen nehéz nemzetközi megállapodásra jutni a kibocsátáscsökkentésről és az energiaátmenetről. Több kulcsfontosságú kérdésben nem született megállapodás, miközben egy figyelemre méltó geopolitikai változás is kirajzolódott: Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint a fosszilisenergia-termelő országok továbbra is igyekeznek lassítani az energiaátmenetet, miközben a következő hónapok meghatározóak lehetnek a novemberi COP31 klímakonferencia sikeréhez.

Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója és senior klímapolitikai tanácsadója

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A tavalyi belémi klímakonferencia (COP30) komoly bizalomvesztést okozott a nemzetközi közösségben, illetve a nagy olajtermelő országokon kívül minden ország csalódottan távozott az Amazonas torkolatában fekvő városból. Emiatt az elmúlt hónapokban a kormányok képviselői gyakran adtak hangot abbéli igényüknek, hogy újra vissza kell építeni a bizalmat egymás és a nemzetközi klímatárgyalások iránt, illetve, hogy a politikai játszmák miatt végre a technikai munkának kell teret adni. A belémi klímakonferencia kihívásai miatt még az Európai Unióban is elindult egy reformfolyamat, hogyan tud a blokk eredményesebben fellépni a klímatárgyalások során, az iráni olajárválság miatt sokan gyorsabb energiaátmenetre szólítottak fel, míg az ENSZ Közgyűlése határozatot fogadott el az államok felelősségéről a klímaváltozás elleni fellépésre.

Ilyen előzmények után rendezték meg nemrég a németországi Bonnban az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) 64. időközi ülésszakát (SB64), ahol sokak által kért „bizalomépítő gyógyulási folyamatnak” és a technikai munkának kellett volna megkezdődnie. A két héten át tartó klímatárgyalások után, amelyeket az energiaátmenetről és a tudományos kérdésekről folytatott viták osztottak meg, az ENSZ klímaügyi vezetője csalódottságának adott hangot, és elítélte a kormányokat amiatt, hogy a már vállalt kötelezettségeik közül „mazsoláznak” és lassítják a tárgyalásokat.

Bár a tárgyalások jól indultak azzal, hogy a sokéves gyakorlattal szemben nem voltak viták a napirendek felett, így csúszás nélkül neki tudtak kezdeni a résztvevők a munkának, sajnos állandó politikai viták lassították a folyamatot a tudományos, pénzügyi, kibocsátáscsökkentési és kereskedelmi kérdések terén.

A tárgyalások utolsó óráiban a résztvevők megpróbáltak – sikertelenül – olyan megállapodást elérni, amely egyensúlyt teremtett volna egyrészről az ambiciózus országok – mint a kis szigetországok, a legkevésbé fejlett országok és a fejlett országok – azon törekvése között, hogy a tudományos eredményekkel összhangban felgyorsítsák a kibocsátáscsökkentést célzó munkát, másrészről az olajországok azon kérése között, hogy megvitassák a kereskedelem és a klímaváltozás kapcsolatát. Ez utóbbi törekvés az EU klímapolitikáját helyezné górcső alá annak érdekében, hogy lassítsa az uniós energiaátmenetet, amely az olajtermelő országok bevételeit veszélyeztetné.

A tárgyalások végül valóban patthelyzettel zárultak: az országok legalább három kulcsfontosságú klímavédelmi területen – köztük az alkalmazkodás és a kibocsátáscsökkentés ügyében – nem tudtak megállapodni a zárókövetkeztetésekről. Ez azt jelenti, hogy a kérdéseket a novemberben, Törökországban megrendezendő COP31 konferencián tárgyalják újra.

Támadás a tudomány ellen, Kína a klímatárgyalások egyik új kulcsszereplőjévé léphet elő

A klímaváltozás elleni fellépés legfontosabb eszköze a kibocsátáscsökkentés, amely azonban a bonni tárgyalások során is folyamatos támadások alatt állt. A 2015-ben elfogadott Párizsi Megállapodás gerincét az az ambíciómechanizmus adja, amely keretében időről időre, a Globális Értékelés (Global Stocktake – GST) folyamat során, az országok számot vetnek arról, hogyan állnak a klímaváltozás elleni fellépés terén, majd ennek eredményéhez igazítják a nemzeti vállalásaikat, az úgynevezett Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulásaikat (Nationally Determined Contributions – NDC). A következő ilyen értékelésre 2028-ban kerül majd sor, azonban a technikai előkészítésének már idén meg kell kezdődnie. Az értékelés egyik fő alapját az ENSZ tudományos tanácsadó testületének, az IPCC-nek a jelentései adják. Ezt a testületet hitelessége megkérdőjelezésével folyamatosan igyekeznek ellehetetleníteni a fosszilisüzemanyag-termelő országok, a jelentés következtetéseit pedig megpróbálják távol tartani a következő értékeléstől.

Ez ellen tüntetve klímaváltozásnak kitett fejlődő és fejlett országok koalíciója nemzetközi sajtótájékoztató keretében vette védelmébe a tudományt és annak művelőit, valamint állította pellengérre a fosszilisenergia-érdekeket követő országokat, amiért azok összehangolt támadásokat indítottak a tudomány ellen.

A konkrét lépéseket megvitató kibocsátáscsökkentési munkaprogram (Mitigation Work Program – MWP) esetében, elsősorban a fosszilis tüzelőanyagokat termelő országok ellenállása miatt, annak 2022-es létrehozása óta nem történt érdemi előrelépés, mivel az országok nem tudtak közös álláspontra jutni a program hatókörét és célját illetően. Bár a munkaprogram folytatásáról és annak felülvizsgálatáról kellett volna egyeztetni az elmúlt két hétben, ebben a kérdésben sem sikerült előrelépni.

Bár a bonni tanácskozás végén számos ország csalódottságának adott hangot, Kína azzal érvelt, hogy legalább sikerült bizonyos kérdésekben közös nevezőre jutni, amelyre a COP31 során építeni lehet. Ilyen például az a felismerés, hogy „senki sem ellenzi a kibocsátáscsökkentés végrehajtását és az ambíciók növelését”. Itt érdemes megjegyezni, hogy Kína egyre inkább progresszív hangot képvisel a nemzetközi klímatárgyalások során; a nemrég Brüsszelben tartott miniszteri tanácskozás során is kiállt a nemzetközi együttműködés és a zöld átmenet fontossága mellett. Ez az USA jelenlegi kormányzatának klímaszkeptikus hozzáállása miatt kulcsfontosságú a nemzetközi együttműködés sikeressége érdekében.

Az alkalmazkodás és a finanszírozási kérdések ügye – valós érdekek és politikai nyomásgyakorlás ütközése

A kis szigetállamok, a legkevésbé fejlett országok és a fejlett országok keserűen nyilatkoztak az alkalmazkodás globális célkitűzésével kapcsolatos előrelépés hiányáról. Pedig várakozásaik szerint a folyamatnak el kellett volna indítania azt a technikai munkát, amely a Brazíliában, a COP30-on elfogadott indikátorok gyakorlati alkalmazását szolgálja. A tárgyalások azért jutottak zsákutcába, mert az afrikai országok a folyamatot felügyelni hivatott, szakértőket tömörítő technikai testületbe kormányzati képviselőket terveztek delegálni, amely több ország számára elfogadhatatlan volt, mivel így féltették a technikai munka színvonalát.

A felek közti bizalom építését persze az sem segítette, hogy vita volt a fejlett országok és egyes fejlődő országok között, hogy azt a korábban már elfogadott célt – miszerint 2035-ig meg kellene háromszorozni az alkalmazkodási finanszírozást – be kell-e emelni a technikai kérdésekre, vagyis az éghajlati nyomásokkal szembeni ellenálló képesség mérésére összpontosító dokumentumba. Ez az afrikai országok számára „vörös vonalat” jelentett.

A finanszírozás kérdését azonban főként az arab országok és a Szaúd-Arábiát és Indiát is tömörítő hasonlóan gondolkodó fejlődő országok csoportja (Like Minded Developing Countries – LMDC) politikai nyomásgyakorlásra is felhasználta, akárcsak a nemzetközi kereskedelem kérdéseit is.

A brazíliai klímakonferencia egyik legnagyobb vitát kiváltó pontja volt, hogy az imént említett országcsoportok a klímafinanszírozás alatt kizárólag azzal akarnak foglalkozni, hogy a fejlett országok mennyi pénzt biztosítanak a fejlődő országok számára – nem érintve a kormányok, fejlesztési bankok, a gazdasági szereplők és a globális pénzügyi rendszer költéseinek zöldítését, valamint a fosszilis támogatások kivezetését. Emellett szerették volna elérni, hogy külön napirendi pont alatt vitathassák meg az európai uniós klímapolitikai szakpolitikákat, különösképpen az úgynevezett karbonvámot. Ezeket a témákat az olajtermelő országok igyekeztek minden napirendi pont alá becsempészni, ezzel is nyomás alá helyezve a fejlett országokat és lassítva a tárgyalásokat.

Az igazságos átmenetben sikerült megállapodni, Törökország új elektrifikációs célt tett le az asztalra

Bár az idei ENSZ időközi ülésszak nem a sikerei miatt fog bevonulni a történelemkönyvekbe, szerencsére néhány pozitív fejleményt is láthattunk. A bonni tárgyalások egyik olyan témája, amely nyugodtabb légkörben haladt előre és biztató konszenzust eredményezett, az igazságos átmenet volt: vagyis annak kérdése, hogyan lehet a zöld gazdasági és társadalmi átalakulást méltányosan megvalósítani, a globális szinttől a helyi közösségekig. Az országok elfogadták azokat a referenciafeltételeket, amelyek alapján felülvizsgálják a 2023-ban elindított Igazságos Átmenet Munkaprogramot (Just Transition Work Program – JTWP). Valamint Bonnban megszülettek az első javaslatok egy új Igazságos Átmenet Mechanizmus (Just Transition Mechanism) szerkezetére és működésének alapvető elemeire vonatkozóan. A cél, hogy a mechanizmust az idei novemberi COP31 klímakonferencián hivatalosan elindítsák.

Továbbá az idei klímakonferencia kettős török-ausztrál társelnöksége közül Törökország felel majd az úgynevezett Globális Klíma Akcióprogramért (Global Climate Action Agenda – GCAA), amely keretében Törökország Bonnban mutatta be az új elektrifikációs célkitűzést, amely 2035-re a villamos energia részarányát a végső energiafogyasztásban a jelenlegi mintegy 20%-ról 35%-ra tervezi növelni a világon. Ezt olyan technológiák gyorsabb elterjesztésével kívánják elérni, mint a hőszivattyúk, az elektromos járművek és az elektromos főzőberendezések.

Fontos azonban leszögezni, hogy még sok részlet nem ismert e célkitűzéssel kapcsolatban, mint hogy csakis tiszta módon termelt áram számolható-e el. Szakmai szempontból azt is látni kell hogy az ilyen célkitűzések önmagukban keveset érnek konkrét fosszilisenergia-kivezetési tervek nélkül. A tavalyi COP elnök Brazília jelenleg dolgozik egy ilyen terven és több azt támogató kezdeményezésen is az országok és civil szervezetek bevonásával, de egyelőre nem világos, hogy ezek miként illeszkednek majd az ENSZ klímafolyamatába – ha egyáltalán beépülnek abba.

Merre tovább a nemzetközi klímapolitikában?

A következő hónapok informális egyeztetései, mint a bakui regionális klímahét, vagy a csendes-óceáni miniszteri előkészítő ülések komoly szerepet fognak játszani abban, hogy a technikai szinten megoldhatatlan kérdésekben a politikai döntéshozók előrelépést tudjanak elérni.

Simon Stiell, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó szervezetének főtitkára fel is szólította a török és ausztrál COP31 társelnökséget, hogy a lehető leghamarabb vonják be a minisztereket az ENSZ klímafolyamatának „legnehezebb kérdéseibe”, hogy a tárgyalások végre a „gyorsítósávba” kerülhessenek.

Bizalomra adhat okot viszont, hogy ezúttal egy fejlett és egy fejlődő ország együttesen fogja vezetni az éves klímatárgyalásokat, ezzel áthidalva a szokásos megosztottságot a felek között. Az egyre erősödő hőhullámok, időjárási szélsőségek és energiaár-válságok közepette már napról napra sürgetőbb lesz, hogy az országok félretegyék a politikai és gazdasági érdekeiket és együttesen lépjenek fel a klímaváltozás megfékezése érdekében.

A cikk forrása a Másfélfok. A Zöld Hang a cikket a Másfélfok szerkesztősége engedélyével vette át.

A Kína egyre progresszívebb a klímatárgyalásokon bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Nem a zöld marketinget akarja eltüntetni a szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályozás, hanem a homályos, bizonyíték nélküli környezetvédelmi ígéreteket. A hatóság idén is vizsgálja a termékeken és reklámokban szereplő zöld állításokat, szakértők szerint azonban a valódi kérdés nemcsak az, hány jogsértést talál az ellenőrzés, hanem az is, hogy a cégek képesek-e konkrétan, igazolhatóan beszélni fenntarthatósági teljesítményükről.

A greenwashing – vagyis amikor egy vállalkozás a tényleges környezeti teljesítményénél kedvezőbb képet fest magáról vagy termékéről – világszerte egyre nagyobb fogyasztóvédelmi problémának számít. A megtévesztő környezetvédelmi állítások nemcsak a vásárlókat vezethetik félre, hanem versenyhátrányba hozzák azokat a vállalkozásokat is, amelyek valóban beruháznak a fenntarthatóbb működésbe.

Nem véletlen, hogy a világ számos országában, így az Európai Unióban is egyre szigorúbb figyelem övezi a zöld marketinget. Az unió már elfogadta azokat a fogyasztóvédelmi szabályokat, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a megalapozatlan környezetvédelmi állításokkal szemben, a tagállamoknak pedig ezeket nemzeti jogukba is át kellett ültetniük. Az új szabályok célja, hogy a fogyasztók hitelesebb információk alapján dönthessenek, miközben a tisztességesen működő vállalkozások se kerüljenek hátrányba a pusztán marketingcélú „zöldre festéssel” szemben.

Magyarországon is egyre hangsúlyosabbá válik a kérdés. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) idén is ellenőrzi a termékeken és reklámokban szereplő környezetvédelmi állításokat – számolt be az MTI. A vizsgálatok a hagyományos üzletekre és az online kereskedelemre egyaránt kiterjednek, és azt vizsgálják, hogy a vállalkozások által használt zöld állítások mögött valóban állnak-e megfelelő bizonyítékok. A hatóság közlése szerint a tavalyi ellenőrzések során a vizsgált termékek kevesebb mint 3 százalékánál találtak kifogásolható gyakorlatot, ugyanakkor a fogyasztók növekvő érdeklődése miatt az ellenőrzések idén is folytatódnak.

Bár a hazai vásárlók továbbra is kifejezetten árérzékenyek, egyre többen figyelnek arra is, hogy egy termék milyen környezeti hatással jár, hogyan készül, illetve milyen fenntarthatósági állításokat fogalmaz meg a gyártó. A környezettudatos választás sok esetben még nem írja felül az árat, de a fenntarthatósági szempontok egyre gyakrabban jelennek meg a vásárlási döntésekben, ezért különösen fontos, hogy a termékeken és reklámokban szereplő zöld üzenetek hitelesek legyenek.

A 3 százalékos kifogásolási arány első látásra azt sugallhatja, hogy a megtévesztő zöld kommunikáció Magyarországon nem jelent komoly problémát. Berta László, a Cleanwashers alapítója, a Firehouse Reklámügynökség tulajdonos-ügyvezetője szerint azonban ennél árnyaltabb a kép.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatóság által közölt adat nem a greenwashing tényleges előfordulását mutatja, hanem azt, hogy az ellenőrzött termékek közül hány esetben sikerült jogilag is bizonyítani a megtévesztő kommunikációt.

– A hatóság csak azt tudja kifogásolni, amit egyrészt ellenőriz, másrészt jogilag is bizonyíthatóan megtévesztőnek tud minősíteni. Ha az ellenőrzések elsősorban a nyilvánvaló, jól dokumentálható állításokra koncentrálnak, könnyen kijöhet egy alacsony hibaarány. Eközben a finomabb marketingeszközök – például a homályos zöld képi világ, a részleges igazságok hangsúlyozása vagy az általános környezetbarát hangulatkeltés – sokkal nehezebben foghatók meg, ezért könnyebben átcsúszhatnak a szűrőn – mondta.

Berta László szerint ezért a magyar eredmény önmagában nem hasonlítható össze más vizsgálatokkal.

– Az Európai Bizottság 2020-as vizsgálata szerint a zöld állítások 53,3 százaléka homályosnak, félrevezetőnek vagy megalapozatlannak bizonyult, míg az esetek 40 százalékában a vállalkozások nem tudtak elegendő bizonyítékot bemutatni állításaik alátámasztására. A két adat azonban nem ugyanazt méri. A 3 százalék inkább azt mutatja, hogy a magyar hatóság egy szűkebb, jogilag bizonyítható kategóriában mér. Nem azt, hogy a piacon valóban csak ennyi lenne a megtévesztő vagy erősen kérdéses zöld kommunikáció.

A szakember szerint a termékek eredete sem közömbös. Bár a hatósági adatok nem tesznek különbséget a hazai és az importtermékek között, tapasztalatai alapján a kockázat jellemzően nagyobb az Európai Unión kívülről érkező áruknál.

„Különösen igaz ez azokra, amelyek távol-keleti webshopokon, piactereken vagy nehezen ellenőrizhető forgalmazókon keresztül jutnak el a fogyasztókhoz. Ezeknél gyakrabban hiányos a háttér-dokumentáció, előfordulhatnak hamis, elavult vagy nem releváns tanúsítványok, és sokszor nehéz elérni a tényleges felelőst. Ráadásul az ilyen szereplők egy része egyszerűen nincs képben az európai fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi elvárásokkal, vagy nem is nagyon törődik velük” – vélekedett a szakember.

A hazai gyártók és a nagy nemzetközi márkák ugyanakkor általában kedvezőbb helyzetben vannak ezen a téren.

„A hazai gyártók és a nagy nemzetközi márkák ezzel szemben általában közvetlenebb hatósági kontroll alatt állnak, és jellemzően erősebb dokumentációval dolgoznak” – mondta.

Felmerül a kérdés az is, hogy a szigorúbb szabályozás nem bizonytalanítja-e el a vállalkozásokat a fenntarthatósági kommunikációban. Berta László szerint valóban létezik a greenhushing jelensége, amikor egy cég inkább nem kommunikál valós környezeti eredményeiről sem, nehogy támadások vagy hatósági eljárás érje.

A szakember szerint ugyanakkor a szabályozás nem a fenntarthatósági kommunikáció visszaszorításáról szól, hanem arról, hogy a vállalatok minél pontosabban és ellenőrizhetőbben fogalmazzanak.

„Összességében még mindig jobb egy óvatosabb piac, mint egy olyan, ahol bárki bármit ráírhat a termékére. Például az, hogy „30 százalékban újrahasznosított PET-ből készült”, megfelelő dokumentációval és konkrét tanúsítvánnyal sokkal védhetőbb, mint egy általános „környezetbarát” vagy „zöld választás” típusú állítás. A szigor nem a zöld marketinget öli meg, hanem a konkrétumot jutalmazza a homályos szlogenekkel szemben. Aki valóban tudja bizonyítani az állításait, annak ez akár versenyelőnyt is jelenthet.”

A kérdést Virágh Miklós, a Fifty5Blue ügyvezetője még tágabb összefüggésbe helyezi. Szerinte nem az a legfontosabb kérdés, hogy a hatóság hány szabálytalan állítást talál, hanem az, hogy maga a szabályozás valóban a fenntarthatóbb gazdaság irányába tereli-e a piacot.

– Nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy azt gondoljuk: az aktuális elvárásoknak való megfelelés elegendő. A valódi kérdés nem az, hogy 3 vagy 30 százalék a greenwashing tetten érhető aránya.

A szakember szerint a jelenlegi szabályozás elsősorban arra koncentrál, hogy ne jelenjenek meg bizonyíthatóan hamis környezetvédelmi állítások. Arra azonban már jóval kevésbé ad választ, hogy maga a termék vagy szolgáltatás valóban fenntartható módon készül-e, illetve ténylegesen hozzájárul-e a környezeti célokhoz.

Ennek érzékeltetésére a Pokoli torony című amerikai film történetét idézte fel.

– A felhőkarcoló azért ég le, mert bár a beépített vezetékek megfelelnek az akkori szabványoknak, a valós terhelést már nem bírják el. A tervező ezt tudja, ezért erősebb vezetékeket javasol, de a beruházó spórol. A szabályokat betartják, mégis bekövetkezik a katasztrófa. 

„Formalizált az elvárásrendszerünk és annak részeként a jogszabályi környezet -kis leegyszerűsítéssel – csupán azt várja el, hogy fenntarthatósági kérdésekben legalább ordas valótlanságot ne állítsunk a dobozon vagy a reklámban, már ha egyáltalán saját döntésünkből valamilyen zöld állítást fogalmazunk meg” – vélekedett Virágh.

Arra vonatkozóan messze nem állítunk fel kellően szigorú elvárásokat, hogy az adott termék vagy szolgáltatás fenntartható módon állítják-e elő, vagy társadalmi, akár környezeti szempontból hasznos-e bármilyen mértékben.

Virágh Miklós rámutatott, hogy miközben tudományos tényként kezeljük a jelenleg zajló klímakatasztrófát, sőt egyértelmű politikai akaratként kimondásra került többek között a 2 fokos globális felmelegedés elkerülése és a 1,5 fokra való abszolút törekvés. Ehhez képest továbbra is prímán lehet gyártani, vagy árulni olyasmit, ami épp ennek ellenkezőjét szolgálja.

„Persze nem egyetlen termék teszi élhetetlenné a bolygót, de azért az ellentmondás bizonyára érződik.  Azt gondolom, hogy fontos, hogy a jó kérdéseket tegyük fel. Például azt, hogy mit kellene ráírni a dobozra, hogy közelebb kerüljünk az elfogadott 1,5 Celsius fokos törekvéshez”

A Nem öli meg a szigor a zöld marketinget bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Kísérleti jelleggel kezdte használni a Magyar Közút azokat a gyomgátló tárcsákat, amelyekkel a szalagkorlátok, vezetőoszlopok és közúti jelzőtáblák körüli kézi kaszálást csökkentenék. Az első, nettó mintegy 500 millió forintos beszerzés után azonban úgy írtak ki egy újabb, 900 millió forintos közbeszerzést, hogy az összes korábban megvásárolt eszközt még nem helyezték ki, és a társaság szerint is csak néhány év múlva lehet részletesen értékelni a megoldás tartósságát és hatékonyságát.

Mi ez és mire jó?

Mi is az a gyomgátló tárcsa? „Ez egy kör alakú, UV-álló, újrahasznosított műanyagból készült tárcsa, amelyet elsősorban szalagkorlátokra, vezetőoszlopokra és közúti jelzőtábla tartóoszlopokra lehet felhelyezni. Az eszköz a tartóelem körüli talajfelszínt lefedi, elzárja a fényt az alatta növő növényzettől, miközben a felmelegedő felület sem kedvez az új hajtások fejlődésének, így csökkenti vagy megakadályozza a fű és más növényzet visszanövését. Az elképzelés szerint így kevesebb kézi kaszálásra és kevesebb, forgalom mellett végzett fenntartási munkára van szükség” – mondta el Király Kitti, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. koordinációs főmunkatársa a Zöld Hangnak. S hogy miért van ezekre szükség?

„Az országos közutak fenntartásának egyik legnagyobb kockázata, hogy számos feladatot közvetlenül a forgalom mellett kell elvégezni, még akkor is, ha a munkaterületeket minden esetben elkorlátozzák és forgalomtereléssel biztosítják” – áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zöld Hanghoz eljuttatott válaszában. A Társaság álláspontja szerint ezért minden olyan megoldás indokolt lehet, amely csökkenti az élőmunka jelenlétét a kiemelten veszélyes utak környezetében, tekintettel arra, hogy az elmúlt huszonhat évben 23 közútkezelő vesztette életét munkavégzés közben figyelmetlen vagy szabálytalanul közlekedő járművezetők miatt.  Ezért kezdte meg a gyomosodásgátló eszközök alkalmazását a Közút.

Kedvező nemzetközi tapasztalatok

“A nemzetközi tapasztalatok alapján az ilyen típusú megoldások hosszú távon költséghatékonyabbak lehetnek, mivel csökkentik az utólagos kézi kaszálás szükségességét, ezáltal mérséklik a munkaerő- és üzemeltetési költségeket, valamint hozzájárulnak a biztonságosabb munkavégzéshez is” – vélik a közútkezelőnél.

A Magyar Közút szerint az ilyen típusú megoldások Európában – különösen a DACH-régióban és Franciaországban – már alkalmazott gyakorlatnak számítanak. Máshol, főképp a dél-európai, közép-kelet-európai országokban épp a magas kezdeti költségek miatt egyelőre maradnak a kézi fűnyírásnál.

Mennyibe kerül?

2025-ben a Magyar Közút nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le, amelyre egyetlen ajánlat érkezett. Ezt a Villa Deco Építő Kft. nyújtotta be, és nettó mintegy 500 millió forint értékben kötöttek szerződést. Ennek keretében országosan összesen 179 500 darab gyomosodásgátló tárcsát szállított le a Magyar Közút telephelyeire nettó 2 785 forintért darabját.

Kísérleti jellegű alkalmazás, de már kiírták az újabb közbeszerzést

“A nyári üzemi kaszálások megkezdődtek, eddig kedvezők a tapasztalataink, azonban csak néhány év elteltével fogjuk tudni részleteiben elemezni az eszköz hatékonyságát és időjárásállóságát. A gyomosodás gátló eszközök alkalmazását a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kísérleti jelleggel kezdte meg, a magas élőmunka ráfordítással járó kiegészítő kézi kaszálást igénylő helyek üzemeltetési feladatainak mérséklése érdekében” – jelezte Király Kitti, a Közútkezelő koordinációs főmunkatársa. „Az eszközök felhasználási helyéről a mérnökségek döntöttek. A tényleges kihelyezése azóta is folyamatosan zajlik szakmai megfontolások és a feladattervi keretek szerint, elsősorban olyan helyeken, ahol a szalagkorlátok, vezetőoszlopok és közúti jelzőtábla tartóoszlopok környezetének fenntartása jelentős kézi munkát igényel” – mondta a Magyar Közút koordinációs főmunkatársa. “A 179 500 darab eszközből eddig 96 000 darabot helyeztek ki, további 83 500 darab telepítése jelenleg is folyamatban van.”

A Magyar Közút ugyanakkor azt is közölte, hogy az eddigi tapasztalatokra alapozva, újabb közbeszerzési pályázatot írtak ki.  Bár nem telt el egy év sem, hogy kiderüljön tényleg hatékony és időjárásálló a kísérletben használt eszköz, sőt még ki sem helyezték az összeset, immáron egy 900 millió forintos pályázat is folyamatban van.  

A Magyar Közút újabb uniós eljárásrend szerinti nyílt közbeszerzést írt ki gyomosodásgátló eszköz beszerzésére, amelyet 2026. február 18-án hirdettek meg, az ajánlattételi határidő pedig 2026. március 23. volt. Az új beszerzés tervezett értéke nettó mintegy 900 millió forint. Az ajánlattételi szakasz lezárult, az eljárás jelenleg bírálati szakaszban tart.

A Félmilliárdos kísérlet után újabb 900 milliót költene gyomgátló tárcsákra a Magyar Közút bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Egy kormányhatározat nyomán a magas természetességű erdőterületeken őszig nincs tarvágás – hogy utána mi lesz, azt most még senki sem tudja. Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy jó lenne tartósan visszaszorítani a tarvágást, csak éppen a jelenlegi struktúrában az erdőgazdálkodóknak a természetvédelemre is csak az eladott fa árából van pénzük.

A kormány 2026. szeptember 30-ig átmeneti fakitermelési moratóriumot rendelt el a legértékesebb állami tulajdonú védett és Natura 2000-es erdők nagy részében. A természetvédők által hosszú évek óta – és a kormányváltást megelőző év során különösen hangosan – szorgalmazott döntés ugyanakkor még erre az átmenti időszakra sem jelent teljes tilalmat: kizárólag azokra a fakitermelésekre vonatkozik, amelyek „erdőfelújítási kötelezettséget keletkeztetnek” – vagyis jellemzően olyan beavatkozásokra, amelyek után az adott erdőrészletet újra kell telepíteni vagy fel kell újítani. Egyszerűbben fogalmazva: a nagyobb léptékű, az erdőállomány lecserélésével járó kitermelések most időlegesen szünetelnek az érintett területeken.

Ez nem jelenti azt, hogy az erdészek nem dolgozhatnak az erdőkben: továbbra is elvégezhetők az erdőnevelési munkák, mint amilyen például a fiatal állományok ritkítása vagy a jobb minőségű fák fejlődését segítő beavatkozások. Ugyancsak engedélyezett marad a veszélyes, kidőlésre hajlamos fák eltávolítása utak, turistautak vagy lakott területek közelében, valamint a beteg vagy károsított fák kivágása, ha azt a hatóság szükségesnek tartja.

A szabályozás különösen fontos eleme, hogy nemcsak ideiglenes korlátozást vezet be, hanem felülvizsgálatot is előír az érintett erdők hosszú távú kezelésével kapcsolatban. A kormány arra kérte az illetékes minisztériumokat, hogy vizsgálják meg, miként lehet megerősíteni az ökológiai szempontokat és a természetvédelmi garanciákat az állami erdőgazdálkodásban. Ugyanakkor a határozat azt is rögzíti, hogy a változtatások során figyelembe kell venni az erdőalapú gazdaság működőképességét, vagyis a faanyag-termelés és az erdőgazdálkodás gazdasági szerepét sem hagyhatják figyelmen kívül.

Magyarországon az állami erdőgazdaságok a kitermelt fa értékesítéséből élnek – nem egyszerűen arról van szó, hogy elvárás velük szemben a profitgyártás, hanem paradox módon az általuk elvégzett természetvédelmi kezelési feladatokat is a fakitermelés bevételeiből finanszírozzák, vagyis mindenképpen kénytelenek a gazdasági szempontokra (is) figyelni.

További megszorító feltétel, hogy a moratórium a magas természeti értéket képviselő (természetes, természetszerű és származék erdő kategóriájú), az állami erdészeti társaságok, a nemzeti park igazgatóságok és a vízügyi igazgatási szervek kezelésében álló állami erdőterületekre vonatkozik, a magántulajdonban lévő védett erdőket nem érinti. Idehaza mintegy 2 millió hektár erdő található, ebből nagyjából 1,1 millió hektár állami tulajdonú. Az állami erdővagyon mintegy 682 ezer hektár magas természetességű erdőterületet tartalmaz. Ugyanakkor a magas természetességű erdők nem kizárólag állami tulajdonban vannak: magánerdők között is találhatók természetes vagy természetszerű állományok, jellemzően Natura 2000 besorolással (833 ezer hektárnyi erdő fekszik Natura 2000 területen, ebből 647 ezer hektár állami tulajdon, vagyis 186 ezer hektár – kb. 22–25% magántulajdonban vagy nem állami kezelésben van).

Értelemszerűen szintén nem terjed ki a tilalom az emberi beavatkozás hatására fafajösszetételében, szerkezetében erősen átalakított vagy átalakult, csak kisebb őshonos fafajokból álló átmeneti erdőkre, a kultúrerdőkre és a faültetvényekre.

Gajdos László, az új környezetvédelmi miniszter még a kampányban célzott rá, hogy a Covid-időszak, majd az ukrajnai háború okozta energiakrízis nyomán botrányosan gyakorivá váló tarvágásokkal választási győzelmük esetén kezdeni fognak valamit. A moratórium kihirdetése után az Agroinform kérdezte őt többek között arról, hogy kapnak e valamilyen kompenzációt az erdőgazdálkodók a kitermelési tilalom nyomán kieső bevételeik miatt. A rövid válasz szerint amíg a korlátozás tényleg csak átmeneti, addig nem, és ugyanígy nem számít arra sem, hogy faanyaghiány lépne fel. Mint kifejtette, ő maga nem számít arra, hogy kevesebb fát fognak kivágni, inkább azt a hatást valószínűsíti, hogy a kitermelések súlypontja áthelyeződik a nem védett területekre, illetve az erdőgazdálkodók ökológiai szempontból fenntarthatóbb erdőgazdálkodási modellekre térnek át.

Nyilatkozott a helyi sajtónak az egyik állami erdőgazdaság, az Egererdő vezetése is, az általuk kezelt mintegy 72 ezer hektár erdőterületből körülbelül 39 ezer hektárt érint a tiltás, ez a területük 54 százaléka. Ők úgy számolnak, hogy mivel az érvényben lévő egyéb jogszabályok alapján március 31. és szeptember 1. között egyébként sem végezhetnének tarvágást, közvetlen káruk nem származik a korlátozásból.

Az erdészeti szakmát és a természetvédelmet leginkább izgató kérdés most az, hogy mi lesz szeptember 30. után, és – főleg – télen, amikor a fakitermelési szezon beindul. Némi bizakodásra talán az ad okot, hogy (legalábbis a statisztikák szerint) az erdők ún. véghasználatán belül a tarvágások aránya trendszerűen csökken: a 80-as évek végén még 90 százalék körül járt, ma már „csak” mintegy 30 százalék. A kormányzati beavatkozás ezzel együtt erősen indokolt volt (itt a lapban is részletesen írtunk korábban arról, hogy miért): nem csak a védett erdők jutottak lélegzethez, hanem az erdőgazdálkodók is időt kaptak arra, hogy a gazdálkodási filozófiájukat tényleg felülvizsgálják és átalakítsák. Ősszel kiderül, mire használták ezeket a kegyelmi hónapokat; szükség lesz-e keményebb és tartósabb kormányzati eszközökre a tényleges védelem érdekében.

A Átmeneti menedék: haladékot kaptak a védett erdők bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Tarvágási moratóriumról, szentélyerdőkről, klímaváltozásról és a hazai erdők állapotáról beszélgettünk Gálhidy László erdőökológussal, a WWF Magyarország erdészeti programvezetőjével. Az adásból kiderül, miért látják bizakodóbban a természetvédelem helyzetét a hazai zöld szervezetek, és az is, miért nem mindegy, hogy statisztikailag vagy ökológiai értelemben beszélünk erdőkről.

Hogyan változott az erdőkhöz való hivatalos viszony az elmúlt húsz évben? Miért tekintenek most óvatos derűlátással a természetvédők a hazai erdőpolitikai folyamatokra? Mit jelentene a tarvágási moratórium, és valóban veszélyeztetné-e egy ilyen korlátozás a tűzifakészleteket?

Többek között ezekről kérdezte Szilágyi László Gálhidy László erdőökológust, a WWF Magyarország erdészeti programvezetőjét a Zöld Hang Podcast legújabb adásában.

A beszélgetésben szó esett arról is, milyen hatással van a klímaváltozás a magánerdő-tulajdonosokra, miért tekinthető a lucfenyő az erdőtelepítések „állatorvosi lovának”, és mit nevezünk szentélyerdőnek. Gálhidy László arról is beszélt, hogy a biomassza-erőművekben viszonylag alacsony hatékonysággal égetik el a faalapanyagot: a hazai, évente mintegy 6–7 millió köbméter kitermelt fából körülbelül 1,4 millió köbméter kerül energetikai hasznosításra, miközben ez a villamosenergia-szükségletnek mindössze mintegy 3 százalékát fedezi.

Magyarország erdőterülete a 20. század során szinte folyamatosan növekedett, és a statisztikák szerint ma is bővül. Ez azonban önmagában félrevezető adat lehet. A növekedés jelentős része nem természetközeli, őshonos fafajokból álló erdőknek köszönhető, hanem kultúrerdőknek és ültetvényeknek. Miközben tehát papíron nő az erdősültség, háborítatlan, ember által nem művelt erdőből alig maradt Magyarországon.

A WWF Magyarország a LIFE4OakForests projekt keretében elkészítette a hazai szentélyerdők monográfiáját, és egy interaktív honlapon is elérhetővé tette az összegyűjtött adatbázist. A kiadvány és az online felület 87 különleges, természetvédelmi szempontból kiemelkedő erdőterületet mutat be.

Az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang Podcast: Megmenekülhetnek-e a védett erdőink? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Tarvágási moratóriumról, szentélyerdőkről, klímaváltozásról és a hazai erdők állapotáról beszélgettünk Gálhidy László erdőökológussal, a WWF Magyarország erdészeti programvezetőjével. Az adásból kiderül, miért látják bizakodóbban a természetvédelem helyzetét a hazai zöld szervezetek, és az is, miért nem mindegy, hogy statisztikailag vagy ökológiai értelemben beszélünk erdőkről.

Hogyan változott az erdőkhöz való hivatalos viszony az elmúlt húsz évben? Miért tekintenek most óvatos derűlátással a természetvédők a hazai erdőpolitikai folyamatokra? Mit jelentene a tarvágási moratórium, és valóban veszélyeztetné-e egy ilyen korlátozás a tűzifakészleteket?

Többek között ezekről kérdezte Szilágyi László Gálhidy László erdőökológust, a WWF Magyarország erdészeti programvezetőjét a Zöld Hang Podcast legújabb adásában.

A beszélgetésben szó esett arról is, milyen hatással van a klímaváltozás a magánerdő-tulajdonosokra, miért tekinthető a lucfenyő az erdőtelepítések „állatorvosi lovának”, és mit nevezünk szentélyerdőnek. Gálhidy László arról is beszélt, hogy a biomassza-erőművekben viszonylag alacsony hatékonysággal égetik el a faalapanyagot: a hazai, évente mintegy 6–7 millió köbméter kitermelt fából körülbelül 1,4 millió köbméter kerül energetikai hasznosításra, miközben ez a villamosenergia-szükségletnek mindössze mintegy 3 százalékát fedezi.

Magyarország erdőterülete a 20. század során szinte folyamatosan növekedett, és a statisztikák szerint ma is bővül. Ez azonban önmagában félrevezető adat lehet. A növekedés jelentős része nem természetközeli, őshonos fafajokból álló erdőknek köszönhető, hanem kultúrerdőknek és ültetvényeknek. Miközben tehát papíron nő az erdősültség, háborítatlan, ember által nem művelt erdőből alig maradt Magyarországon.

A WWF Magyarország a LIFE4OakForests projekt keretében elkészítette a hazai szentélyerdők monográfiáját, és egy interaktív honlapon is elérhetővé tette az összegyűjtött adatbázist. A kiadvány és az online felület 87 különleges, természetvédelmi szempontból kiemelkedő erdőterületet mutat be.

Az adást szerkesztette: Sarkadi Péter

A Zöld Hang Podcast: Megmenekülhetnek-e a védett erdőink? bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.

Az Eurostat komoly adatbázissal rendelkezik a megelőzhető és kezelhető betegségek miatt bekövetkező halálozásokról, ennek segítségével mutatjuk meg a hazai adatokat az európai országokéval összevetve.

Az első oldal az összesített adatokat mutatja, míg a többi oldalon az egyes betegségek vagy betegségcsoportok statisztikáit lehet böngészni. Az utolsó oldalon a levegőszennyezettséggel összefüggésbe hozható betegségek miatti halálozás ábrái láthatók. Az országokat összehasonlító diagramok egyes sávjaira kattintva meg lehet nézni, hogyan változik a mutató az évek során.

A Magyarország számokban: Elkerülhető halálozások bejegyzés először Magyarország zöld hangja-én jelent meg.