Fényhozó Műhely

Alapítványunk, a Romaversitas Alapítvánnyal összefogva, háromnapos tanfolyamot hirdetett Bicskére. Napelemből, kis akkuból és LED-szalagokból olcsó világítást készítettünk, illetve megtanítottuk a gyártás minden fázisát az érdeklődőknek. Az utolsó napon felszereltük a világítást a bicskei Járóka családnál. Jávor Benedek is beszállt a munkába. A családból két fiú,  Patrik (17) és Marci (10) nagyon ügyesen dolgoztak, és miután eljöttünk, folytatták tovább, minden szobába szereltek világítást. A workshopot az Európai Parlament Zöld Frakciója támogatta.

Képek a bicskei Fényhozó Workshopról: szombat vasárnap


Csatlakozunk a Romaversitas “Fényhozók” programjához. Ennek célja, hogy megújuló energiák alternatív felhasználását lehetővé tegye mélyszegénységben, szegregátumban élő családok számára. A program során szolár-lámpa rendszereket rakunk össze. A technológiát, a szükséges eszközöket pedig helyben, hátrányos helyzetű településeken elérhetővé tesszük bárki számára.

A Romaversitas Alapítvánnyal közösen 30 település 2-300 hátrányos helyzetű családjának szeretnénk megtanítani, hogyan lehet egyszeri befektetéssel az esti világítást évekig biztosítani, és annak további elterjesztését a helyi környezetben közösségi finanszírozásból fenntartani.

Emellett egy építőtáborhoz hasonló módon, egyhetes nyári táborban 20-30 hátrányos helyzetű településről érkező elkötelezett önkéntes számára szeretnénk lehetőséget adni arra, hogy elsajátítsa a szükséges tudást, és trénerként alkalmassá váljon annak szélesebb körben történő terjesztésére. Elsődleges célunk az, hogy minden a projektbe bevont szereplő a későbbiekben tovább tudja adni a megszerzett tudást, és mindehhez segédanyagot, valamint szükséges eszközöket kapjon.

A projekt eddigi eredményei:

A Fényhozók program 2014 nyarán lépett a megvalósítás szakaszába, és az azóta eltelt több, mint másfél év során két magánvállalkozó támogatásával jutottunk el odáig, hogy kipróbálhattuk több településen, hogyan működik a projekt a terepen. Az alapötlet egy olyan tudásbázis kialakítása és terjeszthetővé tétele volt, amelyben a fő szerepet a megújuló, alternatív energiák, valamint a környezetet fenntartható módon hasznosító, mindenki számára elérhető módszerek játszották.

 

The foundation, together with the Romaversitas Foundation, organized a three-day workshop in Bicske where they taught participants how to make cheap lighting from solar panels, small batteries, and LED strips. On the last day, they installed the lighting in the Járóka family's home. The workshop was supported by the Green Faction of the European Parliament. The project aims to provide renewable energy solutions for families living in deep poverty and segregation. The long-term goal is to teach 2-300 families in 30 disadvantaged communities how to provide evening lighting with a single investment and to sustain it through community financing. Additionally, they plan to offer a one-week summer camp for 20-30 committed volunteers from disadvantaged communities to learn the necessary skills and become trainers themselves. The primary objective of the project is for everyone involved to pass on the knowledge they gain, and for all participants to receive the necessary materials and equipment. The project has been in the implementation stage since the summer of 2014 and has focused on creating a knowledge base and making renewable, sustainable methods accessible to everyone.

 

További eredmények a Romaversitas Alapítvány honlapján.